Magyar ENSZ Társaság

Choose your language

MagyarEnglish
A szegénység globális problémái és a fejlesztési együttműködés

Simai Mihály akadémikus, VKI

A XXI. század globális problémái között különösen lényeges a szegénység. A szegénység valójában a világon ősidők óta jelen volt. Szinte valamennyi világvallás tanításai foglalkoztak enyhítésének fontosságával. Világméretekben az első átfogó elemzést a szegénység nagyságáról Angliában készítette egy Gregory King nevű, magát politikai matematikusnak tituláló tudós, aki valójában a házasságokat, születéseket, temetéseket, az agglegényeket és a gyermektelen özvegyeket sújtó adók kivetésével foglalkozott. Ennek alapján igen jó lehetőségei voltak a jövedelmi viszonyok tanulmányozására. Könyve “Természetes és Politikai Megfigyelések és Következtetések Anglia Helyzetéről és Feltételeiről" [1] 1696-ban jelent meg, s adatai 1688-ra vonatkoznak.26 “társadalmi osztály helyzetét elemezte, az arisztokratáktól a legalsóbb rétegekig. Megállapította, hogy a háztartások egyharmada kevesebbet költ jövedelmeinél, kétharmada számára pedig a jövedelmeik nem elégségesek megélhetésükhöz. Ezeket adományokból segítik. Sok angol, francia, orosz és belga szakember foglalkozott a jövedelmi viszonyok empirikus vizsgálatával a XVIII. Században. A XIX. században különösen elszaporodtak a szegénység problémáival foglalkozó empirikus vizsgálódások, amelyek jövedelmek alapján megkísérelték meghatározni a szegénység szintjén élők számát. (Boot, Engels, és mások.) A legpontosabb számításokat az angol Rowntree végezte. [2] A XX. század első felében a szegénység okainak, következményeinek, jellemzőinek tudományos igényű elemzése sokat fejlődött és pontosabbá vált. Ezek a tanulmányok jelentős részben a tudományos kíváncsiságot voltak hivatva kielégíteni, részben alapul szolgáltak a kormányok vagy különböző politikai és emberbaráti szervezetek programjaihoz. A XX. század második felében kialakult globális viszonyok a nemzetközi szervezetek számára is igen fontos kérdéssé tették a világ szociális viszonyainak elemzését, a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység okainak és következményeinek feltárását, valamint a szükséges közös tennivalók meghatározását. Ez a feladat valószínűleg lényeges marad a XXI. században is.

A XX. század második felében, különösen a 70-es évektől kezdve gyorsult a szegények és a gazdagok közötti kettős szakadék mélyülése. Gyorsabban mélyült és a nemzetközi szervezetek számára különösen lényeges problémává vált az országok közötti szakadék és a kapcsolat a szegénység államok közötti és államok keretei között kialakult okai és következményei között.

Növekvő szakadék a szegények és a gazdagok között

Gazdaságtörténészek számításai szerint a jövedelmek különbsége a leggazdagabb és legszegényebb ország között évszázadok óta nő. Legszegényebb és leggazdagabb ország átlagjövedelmének aránya a következőképp változott

1820 3:1
1913 11:1
1950 35:1
1970 44:1
2002 82:1

Forrás: UNDP Human Development Report, 1999 és World Bank, World Development Report 2003 alapján számítva.

Az államok közötti gazdasági egyenlőtlenségek növekedésében szerepet játszottak a történelmi adottságok (például a gyarmattartó országok a gyarmati népek rovására gazdagodtak) a kulturális elmaradottság, amelyik megnehezítette felemelkedésüket, a nemzetközi munkamegosztásban elfoglalt hely, társadalmi, és földrajzi tényezők, az intézmények fejletlensége stb. A történelemtudományt sokáig foglalkoztatta például az, hogy milyen tényezők hatására gyorsult Európa vagy az USA fejlődése a világ többi részéhez képest.

Az egyenlőtlenségek növekedésének másik, különösen kegyetlen kifejeződése a tömegnyomor, amelynek terjedésében ugyancsak sok tényező játszott és játszik szerepet. Annak meghatározása, hogy kik tartoznak ebbe a kategóriába mindenekelőtt azért vált fontos kérdéssé, hogy a szegénység elleni küzdelem feladatait pontosabban tudják felmérni. A méretek valóban hatalmasak. A XXI. század elején, a világ lakóinak több mint fele kevesebb, mint napi két dollárból él. A napi 2 dolláros /1998-as változatlan dollárértékben/ jövedelmet tekintik a globális létminimumnak. A nyomorszint a napi 1 dolláros illetve ez alatti jövedelem. Több mint 1,2 milliárd embernek napi átlagos jövedelme 1 dollárnál kevesebb. Egyébként a szakértők körében is vita folyik arról, hogy a napi egy dolláros küszöb mennyire tükrözi reálisan a ténylegesen nyomorban élők helyzetét, s egyesek azt ajánlják, hogy célszerűbb lenne a napi kétdolláros küszöbértéket használni a statisztikák összeállításához. (A szegénység méreteire vonatkozó statisztikai adatok egyébként mindig is bizonytalanok voltak.)

Globális méretekben, a fejlett államokban élő egymilliárd embernek jut a földön realizált jövedelmek 60 %- a, s 3, 5 milliárdnak a jövedelmek 20 %-a. [3]

A XXI. század elejére annak ellenére súlyos globális problémák és lényeges kihívásként maradt a szegénység, hogy egyes országokban nem jelentéktelen eredmények születtek a nyomor legrosszabb formáinak mérséklésében. A világ több térségében, például a rendszerváltó országokban nőtt is a szegények száma és aránya.

Az egyenlőtlenségek növekedésének egyik igen jelentős forrása a tulajdonviszonyok alakulása. A XX. század második felében radikálisan megváltoztak a rendszerben a tulajdonviszonyok. A privatizáció, a tőkék koncentrálódása s a pénz valamint az értékpapírpiacok által biztosított új lehetőségek nyomán nőtt a gazdagok száma Becslések szerint a világon a XXI. század elején 7,2 millió ember él, akinek vagyona 1 millió dollár felett van. Ezek ellenőrzik a világ tőkéjének egyharmadát, összesen kb. 88 billió (nyolcvannyolcezer milliárd) dollárt. A dollár-milliárdosok száma 425, s közülük 274 él az Egyesült Államokban. [4]

A "Világvagyon Jelentés" szerzői szerint 1986-2000 között a milliomosok száma Ázsiában 600 %-al, Európában 410 %-al, Észak Amerikában 300%-al, a Közel-Keleten 210 %-al, Latin-Amerikában 220%-al és Afrikában 190 %-al nőtt. Megoszlásuk a következő volt a kontinensek között:

Észak-Amerika 32,7 %
Európa 26,8 %
Ázsia 18,2%
Latin-Amerika 12,3%
Közel-Kelet 4,8 %
Afrika 1,9%

Forrás: World Wealth Report: Merrill Lynch/ Cap Gemini Ernst and Young, New York. 2001.

A világ milliomosainak és milliárdosainak túlnyomó többsége aktív üzletember maga is. A milliomosok és milliárdosok egyik nagy "gondja" vagyonuk menedzselése. Ez nemcsak a befektetések jellegére és szerkezetére vonatkozik, hanem arra is, hogy miképpen tudják adóikat minimálisra csökkenteni.

2003-ban a világ 6,3 milliárd lakosából az ENSZ-ben kialakított mutatók alapján (napi 2 dollár vagy ennél kevesebb jövedelem) mintegy 2 milliárd volt szegénynek tekinthető, közülük 1,2 milliárd él a nyomorszinten vagy ez alatt (napi 1 dollár vagy ennél alacsonyabb jövedelem).

Abszolút és relatív szegénység

  1. A legnagyobb létszámú a tartós és tömeges szegénység a fejlődő országokban. Ez is több formában létezik. Jelentős az eltérés például a falusi és városi szegénység között.
  2. Számottevőek a szegénység szigetei a fejlett ipari országokban: Ez egyeseknél tartós, másoknál átmeneti állapot, a marginalizáltság, illetve átmeneti tényezők, például munkanélküliség hatására.
  3. A szegénység a volt szocialista országokban. Ezek tömeges megjelenése új. Bizonyos fokú szegénység mindig is létezett a volt szocialista országokban: az alacsony képzettségűek, a kirekesztettek és a nyugdíjasok körében. A társadalmi eü. szolgáltatások és egyéb segélyek mérsékelték a szegénység következményeit. A rendszerváltás új helyzetet teremtett: munkanélküliség, jövedelemcsökkenés a társadalmi marginalizáltság társadalmi szolgáltatások lemorzsolódása miatt.

Vitatott kérdés az, hogy a szegénység, illetve ennek növekedése a piacgazdaság tartós tendenciáinak következménye-e, vagy átmeneti jellegű? A nemzetközi tapasztalatok szerint a szegénység növekedésének vannak ciklikus, vagyis a piacgazdasági recessziók következtében fellépő okai. A szegények egy része tehát átmenetileg kerülhet ebbe a helyzetben. Vannak ugyanakkor a szegénységnek strukturális okai is, vagyis olyanok, amelyek a jövedelem és vagyonelosztás jellegéből illetve egyes társadalmi rétegek és csoportok tartós társdali és gazdasági alávetettségéből következnek.

Globális méretekben, s az országok között is jelentős különbségek vannak a szegénység jellegében, tartósságában, s kezelésének módjaiban is.

A Világbank és az ENSZ szakértői elemzései különbséget tesznek a relatív és abszolút szegénység között. A relatív szegénység adott közösségen belüli feltételekhez viszonyított, illetve az egyenlőtlenségben mért szegénység. Ez jelentősen nőtt a legtöbb országban,

A következő adatok a XXI. század elejére vonatkozó adatok, a főbb térségekben kialakult arányokat mutatják

A lakosság magas jövedelmű és alacsonyjövedelmű 20 %-ának részaránya a jövedelmekből (2000 körül)

Ország vagy térség

Felső 20 %

Alsó 20%

Afrika 50 5
Kína 47 6
India 48 8
Pakisztán 67 7
Latin-Amerika 40 3
Oroszország 53 5
USA 50 5
Ukrajna 43 8
Mexikó 58 3
Egyiptom 40 9
Brazília 61 4

Forrás: United Nations Division of Social Policy and Development. 2004

Világméretekben, tehát ha csupán a globális megoszlást vesszük alapul, a föld lakóinak gazdag 20%-a az összes jövedelmek 83 %-át, a legszegényebb 20 % a jövedelmek 1,5%-át kapta 2000-ben. A föld 4-5 országának kivételével, a tendenciák a nemzeti keretek közötti jövedelem és vagyonmegoszlási egyenlőtlenségek növekedésére utalnak.

A relatív helyzet romlása jelentős mértékben a vagyoni különbségek növekedésével függ össze. A tőkejövedelmek aránya az összjövedelmekből különösen a fejlett és a volt szocialista országokban növekedett. (Ez utóbbiakban a privatizáció következtében.) Nyilvánvaló, hogy ez döntő mértékben a magas jövedelműek további jövedelem növekedéséhez járult hozzá.

Az abszolút szegénység az alapvető emberi szükségletek kielégítésének képtelenségére utaló állapot. Kedvező fejleménynek tekinthető, hogy a napi egy dollárral vagy ennél kevesebb jövedelemmel rendelkező szegények aránya a világ lakosságából az elmúlt 20 évben figyelemreméltóan csökkent. A Világbank adatai szerint globális méretekben az 1985-ös 32%-ról, 20% alá esett vissza. A javulás mindenekelőtt két országban, Kínában és Indiában ment végbe. Ebben döntő szerepet játszottak a nemzeti kormányok és a nemzetközi szervezetek programjai, a népesség növekedésének lassulása, gazdasági növekedés gyorsulása és a foglalkoztatottság növekedése. A következő táblázat a szegénység regionális megoszlását mutatja bolygónkon.

A szegénység regionális megoszlása 2000 körül

Térség

Szegények száma (millió)

A lakosság százalékában

Dél-Ázsia (India, Pakisztán, Banglades, Sri Lanka, Bhután, Nepál) 562 49
Kelet-Ázsia 220 12
Afrika (trópusi) 224 48
Közel-Kelet és Észak-Afrika 75 34
Latin-Amerika 110 25
Összesen 1191 25,5
Volt szocialista országok 63 15,9
USA 29 12,5
Nyugat-Európa 60 15

Forrás: World Bank 2001

A szegények területi megoszlása fontos kérdés az országok keretei között is. 2000 elejére vonatkozó statisztikai adatok szerint a fejlődő világ szegényei közül kb. 1 milliárd falun él. A falusi lakosság aránya az össznépesség körében ezekben az országokban 60 % volt, a szegények körében több mint 80%. A falusi szegénység rejtettebb, nehezebben orvosolható és kezelhető. A fejlődő világ számos országában ezt a réteget különösen nagymértékben sújtják a természeti katasztrófák is.

Bolygónkon különösen súlyos probléma a gyermek-szegénység

A XXI. század első évtizedének közepén, a világon élő gyermekek több mint egynegyede, a fejlődő országokban élő gyermekek közel 40%-a abszolút nyomorban él. Eltartóik jövedelme napi egy dollárnál alacsonyabb. A megszületett csecsemők közel 10 %-a nem éri meg ötödik születésnapját. Annak a valószínűsége a fejlődő országokban, hogy a lakosság legszegényebb 20 százalékához tartozó gyermek meghal övéves korának elérése előtt, kétszer nagyobb, mint a jómódú 20%-hoz tartozóké. A fejlődő országokban a gyermekek csaknem egyötöde nem jár iskolába, s a beiratkozottak egynegyede néhány osztályt végez el csupán. Az 5-14 év közötti gyermekek egyötöde, mintegy 250 millió gyerek végez többé-kevésbé rendszeres fizikai munkát ültevényeken, gyárakban vagy háztartási cselédként. Többségüket megfosztották a családi kapcsolatoktól, nem jutnak iskolába és az utcákon élnek. Afrikában, a Közel-Keleten és egyes ázsiai országokban nem ismeretlen jelenség a gyermekrabszolgaság sem. A gyermekkereskedelemben egy gyermek ára 3-400 dollártól 10-12000 dollárig terjed. A rabszolgasorban élő és dolgozó gyermekek száma megközelíti a 6 milliót. 1,8-2 millió a gyermek prostituáltak száma.

Változik a szegények területi elhelyezkedése is. A fejlődő világban a következő két-három évtizedben a falusi szegénység egyre nagyobb tömegben “települ át" a városokba. A XXI. század elején még a falusi lakosság körében Latin Amerikában 66 % a szegények aránya kb. kétszer akkora, mint a városokban. Ázsiában a falusi szegények aránya a lakosság körében 30-33 % körüli, a városi szegényeké kb. 15-20%. Afrikában a szegények aránya a falusi lakosság körében kb. 38-40%, a városiak körében 20-25 %. [5] A szegények beáramlása a városokba szorosan kapcsolódik a szuperurbanizációhoz. Az elvándorlást a falvakból a legtöbb új metropolisba a fejlődő világban nem kíséri a városi munkalehetőségek növelése és az urbanizált életmód terjedése. Városi nyomortelepek tömegei jönnek létre, és a falusi szegénység áthelyeződik a városi településekre, degradálva azokat. A fejlődő országokban hatalmas megavárosok alakulnak ki, amelyek körül viskókban és barakkokban élő milliók koncentrálódnak. A városokban különösen jelentős a szegények aránya a nők és a gyermekek körében. Becslések szerint a városi szegények kb.70 %-a nő.

A gyermekek és a fiatalok életfeltételeiben a városi szegénység különösen radikális változásokat hozott. Gyorsan bomlik a falusi életre jellemző hagyományos nagycsalád, amelyben több nemzedék él együtt, támogatja egymást és adja át egymásnak értékeit, tapasztalatait. A gyermek az atomizált családokban és különösen a viskó és barakkvárosok szegény környezetében kevésbé védett, s helyzete lényegesen nagyobb mértékben függ a társadalmak gondoskodásától. Tömegessé válnak az erőszak különböző formáinak, fiatalkori bűnözésnek és prostitúciónak kitett utcagyerekek. Az utcagyerekek száma 2000-ben kb. 100 millió volt. Ezek 50%-a Latin Amerikában élt. Igen gyorsan nő az utcagyerekek száma az afrikai társadalmakban is. Körükben különösen gyorsan terjed az AIDS. Az új HIV fertőzöttek 16 %-a tizenöt éven aluli és 42 %-uk tartozik a 15-24 év közötti korcsoportba.

A szegénység okairól és következményeiről

Az adatok és a tendenciák elemzése szerint az abszolút szegénység a világon nem marginális jelenség, amelyet jótékonysággal, vagy fejlesztési segélyekkel enyhíteni lehet, hanem a világrend és az egyes államok viszonyaiból következik. Mély, a gazdaságok és társadalmak szerkezetében, valamint a világgazdaság működésében rejlő okok felelősek a szegénységért.

A fejlődő országokban, gazdasági és társadalmi okokból, igen szoros összefüggés van a gyors népességnövekedés és a szegénység növekedése és a gazdasági fejlődés üteme között.

A szegénység okai között első helyen a munkalehetőségek hiányát, a teljes vagy részleges munkanélküliséget kell kiemelni. A fejlődő országok többségét tartós és mély foglalkoztatási válság jellemzi. Gyorsan nő a munkaképes korba lépők illetve a munkát keresők aránya, s lényegesen lassabban nőnek illetve stagnálnak a megélhetést biztosító munkalehetőségek. A munkaképes korúak igen nagy hányada a nyomorúságos jövedelmeket biztosító informális szektorban dolgozik, illetve különböző idénymunkákhoz jut. A munkát keresők számához képest igen lassan bővülnek a munkalehetőségek a gazdaságok modern szektorában.

A munkalehetőségek hiánya részben összefügg a szegénység okai közötti másik igen jelentős tényezővel, a megfelelő képzettség hiányával és a funkcionális írástudatlanság jelentős méreteivel sok fejlődő országban. Világméretekben lényeges szerepet játszik a tartós szegénységben az etnikai vagy vallási okokból eredő társadalmi kirekesztettség is.

Az elmúlt évtizedekben hozzájárultak a szegénység növekedéséhez a polgárháborúk, az államok közötti konfliktusok és a növekvő számú természeti katasztrófák is.

Természetesen növelik a szegénységet a már említett vagyon, illetve jövedelemelosztási egyenlőtlenségek.

A volt szocialista országokban a szegénység növekedését okozó tényezők között különlegesen fontos szerepet játszott a rendszerváltással összefüggő társadalmi és gazdasági válság, amelyik nemcsak a termelés csökkenését, hanem az állami támogatások leépítését is eredményezte. Sok országban összeomlott a szociális szektor és jelentősen csökkentek a reáljövedelmek.

Világméretekben különös figyelmet igényel a külső tényezők szerepe a szegénység növekedésében. Ezek részben gazdaságpolitikai eredetűek, részben a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jellegében gyökereznek.

A gazdaságpolitikai eredetű tényezők között sok vitát váltott ki az, hogy például a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap által az országokra kényszerített szerkezeti alkalmazkodási programok, s gyakran ezzel párosuló, hibás állami politikai döntések milyen mértékben felelősek a szegénység növekedéséért. A két szervezet nyomására például Latin-Amerikában a kényszertakarékossági intézkedések nyomán az oktatási kiadásokat 25%-al csökkentették. Afrikában a felére csökkent a beiskolázás, 37 szegény eladósodott ország felére csökkentette eü. kiadásait) Az adott országokra kényszerített liberalizációt is gyakran marasztalták el, amelyik nemegyszer munkahelyek megszűnéséhez is vezet.

Azt is vitatják a szakemberek, hogy a globalizáció milyen szerepet játszik a szegénység alakulásában. A globalizációs folyamat a társadalmakat eddig 3 nagy csoportra osztotta: a globalizáltakra, akik olyan jövedelemmel rendelkeznek, hogy élvezhetik azokat a javakat és szolgáltatásokat, vagy legalábbis azok jórészét, amelyeket a XXI. század ajánl. Ebbe a csoportba a föld lakóinak kb. egyötöde sorolható. Döntő többségük a fejlett világban él. A másik végletet a világon azok alkotják, akik kiszorultak vagy kirekesztődtek a globalizációs folyamat előnyeiből, illetve annak hátrányai sújtják őket: a világ parasztságának döntő többsége, a szakképzetlenek tömegei stb. Ezek a föld lakóinak kb. felét jelentik. A közbenső 30 % “mozgásban van" s mindkét csoporthoz csapódhat. Fontos kérdés az is, hogy vajon a részvétel a világkereskedelemben, a közvetlen külföldi tőkebefektetések hatása, a nyersanyagárak alakulása, a cserearányok romlása, a fejlődő országok áruit a fejlett országokban sújtó vám és egyéb korlátozások mennyiben felelősek a szegénységért? Nyilvánvaló, hogy erre csak az egyes országok vonatkozásában végzett konkrét elemzés alapján lehet érdemi választ adni.

Melyek a szegénység legfontosabb politikai, társadalmi és gazdasági következményei?

Szükséges és célszerű lenne különböző szinten, például az egyének, családok egyes társadalmi csoportok, az egyes régiók, az államok és a globális viszonyok szintjén elemezni a szegénység következményeit. Erre ennek az előadásnak a keretében nincs mód. Nyilvánvaló, hogy a szegénység egyik alapvető következménye az egyének számára a képtelenség az alapvető emberi szükségletek olyan kielégítésére, amelyik biztosíthatja normális életfeltételeiket. Ezek között is különösen jelentős probléma az éhség, a rosszul tápláltság. Ezt sokan a világgazdaságban az agrárszektor lassú fejlődésének is tulajdonítják, a népesség növekedéséhez viszonyítva. Az elmúlt évtizedekben azonban a világ mezőgazdasági termelésének bővülése – globálisan – lényegében lépést tartott a lakosság növekedésével, a jövedelmek egy főre számított alakulása nyomán fellépett nagyobb minőségi igényekkel, a változó fogyasztói szokásokkal és az ipari növények iránti kereslettel is. A fejlődés azonban időben és térben egyaránt egyenlőtlen volt globális méretekben, egyes térségekben időről-időre a túltermelés, másutt a hiány okozott problémákat. Nem került ugyan sor olyan mértékű éhínségekre, mint a korábbi évszázadokban, vagy a XX. század első felében. Az alultápláltság azonban a világ több térségében tartóssá vált s közel egymilliárd embert sújt s kb. 400 millióra tehető az éhezők száma. A tömeges éhezés elkerülésében jelentős szerepet játszott, hogy Kína és India a XX. század végére meg tudta oldani lakói többségének élelmiszer ellátását. Segítettek a nemzetközi programok is a világ élelmezési biztonságának javulásában. Az élelmezési válságok, éhínségek fő okai között XX. század második felében gyakrabban szerepelt a szegénység, a kirekesztettség, illetve polgárháborúk, mint az agrárszektor zavarai illetve természeti csapások.

A szegénység következményei között lényegesek a rossz egészségügyi és higiéniai viszonyok, kiszolgáltatottság, a nagyobb sebezhetőség a természeti csapásoktól, stb.

Globális méretekben igen szoros korreláció bizonyítható a szegénység és a belső társadalmi konfliktusok, polgárháborúk között. Vitatott, hogy a nemzetközi terrorizmusban milyen szerepet játszik a szegénység.

A jövő egyik alapvető fontosságú kérdése az, hogy egy alapjában véve piacgazdaságra épülő világban, vannak-e olyan társadalmi érdekek és erők, amelyek képesek a szegénység okainak megszüntetésére, vagy mérséklésére?

Nyilvánvaló, hogy különösen olyan világ, amelyik a piaci rendszer alapján működik, feltételez és eltűr bizonyos egyenlőtlenségeket, amelyek a tulajdonviszonyokra, a jövedelmek közötti különbségekre épülnek. A volt szocialista országokban is hangsúlyt kaptak a képzettség, a végzett munka és felelősség alapján szükségesnek tekintett jövedelem különbségek. Az egyenlőtlenségek nagymértékű kiéleződése, a szegénység és a nyomor növekedése, a mély-nyomor állandósulása, a társadalmi mobilitás lehetőségének a hiánya, a társadalmi kirekesztettség végső soron aláássák az adott rendszerek és társadalmak működőképességét, fenntarthatóságát. Sok egyedi tényezőtők is függ az, hogy egy adott társadalom mikor éri el ezt a szintet. A struktúrák megmerevedése, a társadalmi mobilitás hiánya, a "kirekesztettek" az elesettek arányának jelentős növekedése képezheti ilyen helyzethez azt a közeget, amelyben a feszültségek kialakulhatnak. A volt szocialista országokban sokan a rendszerváltást tekintik olyan mérföldkőnek, amelyik a magántulajdon meghatározóvá válásával, a teljes foglalkoztatottság biztonságának felszámolásával, a munkaerőpiac meghatározott mértékű liberalizálásával és a társadalmi transzferek átalakításával újfeltételeket teremtett az egyenlőtlenségek és a szegénység növekedéséhez. Egyenlőtlenségek, amelyekben meghatározó szerepe volt a politikai hatalomban elfoglalt helynek és részben a társadalmi statusnak természetesen ezekben a társadalmakban is voltak. Az ellenőrizetlen, korlátlan piaci viszonyok azonban sokkal nagyobb egyenlőtlenségek kialakítására képesek, különösen akkor, ha ezeket a politikai struktúra is segíti, s a gazdasági és politikai pozíciók könnyen átjárhatóak. A rendszerváltás lényegében segített a volt szocialista országok megmerevedett struktúrájának felszámolásában. A többpártrendszer, a személyes szabadság és választási lehetőségek növekedése, az önálló egzisztencia teremtésének szabadsága és lehetőségei, a határok megnyitása, nagymértékben megnövelték a társadalmi mobilitást Magyarországon is. Annak ellenére például, hogy az ENSZ Fejlesztési Programja által számított "emberi fejlődés mutató" szerint Magyarország a 28 helyről a 43 helyre csúszott a rendszerváltás első évtizedében, a jövedelem elosztási mutatók romlása még nem volt "drámai". A létminimum alatt élők a magyar társadalom 26 %-át tették ki, a mélyszegénységben élők aránya 14 % körül volt a 90-es évek második felének átlagában, ami nagyjából az angol szintnek felelt meg. [6] 1987-ben a lakosság legszegényebb 10 %-a a jövedelmek 4.5 %-át kapta, a leggazdagabb 10% pedig 20,9%-át.-Az arány tehát kb. 1:4 volt. 1999-ben a legszegényebb 10% a jövedelmek 2,7%-át kapta, a leggazdagabb 10% 28.1%át, az arány 1:10-re változott, tükrözve az egyenlőtlenségek növekedését. [7] Kérdéses, hogy a vagyonelosztás ma már alig mérsékelhető egyenlőtlenségei a jövőben milyen mértékben járulnak majd hozzá a jövedelem elosztás terén az egyenlőtlenségek növekedéséhez, s rontják majd a mobilitás szemszögéből fontos esélyeket, a hozzáférhetőséget az oktatási rendszerhez, a különböző az egyén felértékelődése szemszögéből fontos más lehetőségekhez.

Nemzeti programok és nemzetközi együttműködés a szegénység elleni küzdelemben

A kormányok a világ legtöbb országában kialakítottak a szegénység elleni programokat. Ezek között a társadalombiztosítás, a segélyezés a legáltalánosabbak. Nem ismeretlenek a munkahelyteremtő, az átképzési programok sem. A fejlődő országok többségében is vannak ilyen programok.

A múltbeli nemzetközi tapasztalatok szerint a piaci viszonyok csak meghatározott feltételek mellett képesek elősegíteni a szegénység csökkentését. Ezek a feltételek a következők voltak.

  1. a gazdasági növekedés és a népesség növekedésének harmonizálása,
  2. gyors és tartós gazdasági növekedés,
  3. magas szintű és növekvő a kereslet a munkaerő iránt,
  4. a falusi lakosság döntő többségének földhöz, illetve állandó munkalehetőségekhez juttatása s megfelelő értékesítési lehetőségek számukra,
  5. ha a töke mindeni számára viszonylag könnyen biztosítható,
  6. ha az oktatási rendszer, legalább a funkcionális írástudás biztosításához a lakosság döntő többsége számára elérhető.
  7. foglalkoztatásbarát és szociális irányultságú állami politikák, amelyek képesek mérsékelni a vagyon és jövedelemelosztás egyenlőtlenségeiből fakadó problémákat. (Például a szegények jövedelmeinek növelése közmunkákkal, a munkahelyteremtés állami támogatásával, fogyasztásuk, lakbérük stb. szubvencionálásával, a legszegényebbeknek nyújtott egyéb “céltámogatással" enyhítheti a gondokat.)
  8. a fenti feltételek megvalósítását elősegítő és ösztönző nemzetközi együttműködés.

Csak néhány országnak sikerült teljesíteni ezeknek a feltételeknek többségét. Az államok jelentős része képtelennek bizonyult erre. Egyrészt hiányzott és ma is hiányzik a politikai elkötelezettség. Másrészt korlátozottak a rendelkezésre álló anyagi eszközök, s az intézkedések rendszerint csak a lakosság igen szűk rétegére terjednek ki, elsősorban a városokban. Fontos probléma az is, hogy a politikai és gazdasági intézmények hiánya vagy gyengeségei miatt képtelenek átfogó programok megfogalmazására és megvalósítására.

Igen jelentős az, hogy a fejlett államok nemzetközi segélyezési szervezetei, a kormányközi szervezetek többsége és sok nemzetközi társadalmi szervezet és mozgalom is segíti a fejlődő országokat a szegénység elleni harcban. A XXI. század elején ez a feladat jelentős súllyal szerepel a nemzetközi fejlesztési együttműködésben. A bilaterális együttműködési programokkal előadásom keretében nem foglalkozom. A multilaterális programok közül is döntően az ENSZ szerepért fogom ismertetni. Az ENSZ keretei között alakult ki a legátfogóbb és a legsokoldalúbb multilaterális együttműködési program a szegénység ellen. Az ENSZ elemző, normatív, operatív, kezdeményező és koordináló szerepet is játszik a szegénység csökkentésében illetve mérséklésében.

Az ENSZ Alapokmány 55. cikkelye tartalmazza a teljes foglalkoztatottsági elkötelezettséget. Roosevelt amerikai elnök 1945-ben,megfogalmazta a globális emberi biztonság alapgondolatát, miszerint: "a békéért két fronton kell harcolni. Az első a biztonság frontja, ahol a győzelem a félelem nélküli életet jelenti. A másik a gazdasági és a szociális front, ahol a győzelem a szükségtől való megszabadulást eredményezi."

Az alapokmány: kimondja "az Egyesült Nemzetek el fogja mozdítani:

a) az életszínvonal emelését, a teljes foglalkoztatást, valamint a gazdasági és szociális haladás és fejlődés feltételeit;"

56 cikkely: valamennyi tag kötelezi magát arra, hogy az 55 cikkben felsorolt célok elérése érdekében a szervezettel együttesen és külön együttműködik.

Igen fontos az. Emberi Jogok Egyetemes Deklarációjának megállapítása is: (1948. december).

“Mindenkinek joga van olyan életszínvonalhoz, amelyik saját magának és családjának egészségét és jólétét biztosítja, beleértve az élelmezést, a ruházkodást, lakást, orvosi ellátást és a szükséges társadalmi szolgáltatásokat, valamint a jogot a biztonsághoz, munkanélküliség, munkaképtelenség, megözvegyülés, idős kor, vagy más, az egyénen kívülálló okokból bekövetkező megélhetési lehetetlenülés esetén"

Tovább bővítette és tette a fentieket konkrétabbá az ENSZ egyezségokmány a gazdasági és szociális jogokról. Ezeket megerősítette az Emberi Jogok Világkonferenciája 1990-ben, s kimondta, hogy: a szegénység szélsőséges formái és a társadalmi kirekesztettség az emberi jogok megsértését jelentik.

Mindezeken kívül még 35, valamennyi állam által megszavazott ENSZ határozat ajánlás és deklaráció van érvényben.

Mit tett az ENSZ az elmúlt évtizedekben a fentiek érdekében?

Lényegében a következő területekre összpontosult munkája, amelyben természetesen az egész ENSZ-rendszer részt vett:

  1. figyelemfelhívás a problémákra, a szegénység okainak és következményeinek elemzése, statisztikai adatok, kiadványok, jelentések keretében.
  2. nemzetközi és világkonferenciák, csúcstalálkozók, szakértői tanácskozások keretében politikai és szakmai párbeszéd szervezése az államok között a szegénység problémájáról és a tennivalókról.
  3. nemzetközi magatartási ajánlások és normatív célok megfogalmazása, s elfogadtatása.
  4. azoknak a területeknek meghatározása, amelyeken nemzetközi együttműködés szükséges, általában, s a közösen meghatározott célok elérése érdekében.
  5. a nemzetközi emberbaráti segélynyújtás állandó szervezeteinek és szervezeti hálózatának kialakítása, szükséghelyzetek kezelése és ilyen esetekben speciális programok működtetése,
  6. a nemzetközi szervezetek szociális emberbaráti tevékenységének koordinálása.(UNDP, UNICEF, WHO, ILO, UNESCO, HABITAT, UNEP, UNFPA, WFP stb.)

A szegénység elleni küzdelemnek fontos mérföldköve volt az ENSZ keretei között 1995 márciusában, Koppenhágában szervezett, a világ szociális problémáival foglalkozó globális csúcstalálkozó, 185 ország, s 117 állam és kormányfő részvételével hirdeti meg a harcot a szegénység ellen s egy átfogó globális programot fogadott el a szociális nyomor enyhítése érdekében.

A Koppenhágai Deklaráció 10 fontos területet emelt ki, amelyben a világ államai politikai kötelezettséget vállaltak a közös cselekvésre. Ezek között kiemelkedő fontosságú a szegénység felszámolása a világon, nemzeti intézkedésekkel s a nemzetközi együttműködés előmozdításával.

A Világszervezet 50. jubileumi közgyűlése az 1996-os esztendőt a szegénység elleni küzdelem évének, s az 1997-2006 közötti évtizedet a szegénység legrosszabb formái felszámolása évtizedének deklarálta.

Az ENSZ Millenniumi közgyűlése 2000-ben lényegében a z 1995-ben elfogadott szociális programot fejlesztette tovább és ennek alapján konkrét célokat tűzött ki, amelyet Millenniumi Fejlesztési Célokként deklaráltak az állam és kormányfők.

A jövőorientált program társadalmi céljai 2015-ig terjednek, s a világ legsúlyosabb problémáit kívánják enyhíteni. A program fő céljait az alábbiakban foglalom össze:

  1. A szegénység és az éhség radikális csökkentése. Felére csökkenteni a legszegényebbek és az éhezők számát.
  2. Általánossá tenni az alapfokú oktatást. Elérni azt, hogy a lányok és a fiúk elvégezzék ezt a szintet.
  3. Előmozdítani a nők egyenlőségét és képzettségüket növelni
  4. Csökkenteni a gyermekhalandóságot. Az öt éven aluliak halandóságát kétharmaddal csökkenteni
  5. Javítani a szülő nők egészségi viszonyait, gyermekágyi halálozást kétharmaddal csökkenteni
  6. Harcolni az AIDS, a malária és más betegségek ellen
  7. Előre lépni a fenntartható környezeti fejlődés terén:
    • integrálni a környezeti és a gazdaságpolitikát
    • felére csökkenteni a tiszta vízhez nem jutók arányát
    • radikálisan javítani 100 millió nyomortelepen élő ember helyzetét.
  8. Globális partneri viszony a fejlődés érdekében:
    • Növelni a fejlesztési támogatást
    • Elősegíteni a bejutást a piacokra
    • Kezelhetővé tenni az adósságot.

A fenti célok tekintetében egyetértés alakult ki az államok között. Sokkal nehezebbnek bizonyult azonban a válaszadás azokra a kérdésekre, hogy a fentieket hogyan, mely államok hozzájárulásával kívánják megvalósítani, s hogy mindez mennyibe kerül?

A feladatok egy részét természetesen a fejlődő országoknak kell megvalósítani saját erőből. Ehhez a gazdaság fejlesztésére, helyes, áttekinthető kormányzásra, a korrupció visszaszorítására, igazságosabb jövedelemelosztásra, és a szociális szolgáltatások jelentős bővítésére lenne szükség. Megvalósíthatatlanok azonban a célok a nemzetközi támogatás jelentős bővítése nélkül.

A Világbank közgazdászai kiszámították, hogy a fenti célok megvalósítása mennyibe kerülne a fejlődő országoknak. A számítások szerint a szegénység csökkentéséhez a jelenleginél évi 54-62 milliárd dollárral többet, oktatási célokra 10-30 milliárd dollárral többet, az egészségügy fejlesztésére 20-25 milliárd dollárral többet, környezeti projektekre évi 6-21 milliárd dollárral többet kellene költeni. Ez összesen évi 100-140 milliárd dollár többletkiadást jelentene. Ennek egy része belső felhalmozás növeléséből lenne megvalósítható az elképzelések szerint, de több mint feléhez külső források kellenek. A jelenlegi fejlesztési segélyt meg kellene duplázni.

Sokan az Európai Uniótól várják a támogatás növelését, s azt remélik, hogy az EU a szegénység elleni küzdelem legfőbb nemzetközi bástyájává válik. Az adatok szerint, szerepe már ma is igen jelentős a nemzetközi segélynyújtásban, s általában a humanitárius tevékenységekben.

A nemzetközi szervezeti hálózat tevékenységét az adott területen a múltban is sok bírálat érte, s éri ma is.

Egyes, főleg konzervatív szakértők és politikusok szerint az ENSZ rendszere az adott területen eltúlozza a problémákat és túldramatizálja a helyzetet. Válságretorikával igyekszik hatni a közvéleményre. [8]

A másik végletet alkotják az olyan bírálatok, miszerint az ENSZ viszonylag keveset tesz, de annál több illúziót kelt a szegénység felszámolásának, mérséklésének lehetőségéről, a mai világgazdasági egyenlőtlenségek érdek és értékviszonyok mellett.

Ugyanezek a vélemények bírálják a Világbankot és a Valutaalapot is. Szerintük a két szervezet kétszínű. Egyrészt kiadványaikban a szegénység elleni fellépést propagálják, másrészt maguk is felelősek ennek terjedéséért. [9] A bírálatok szerint nem befolyásolják e szervezetek kellőképp a helyi elitek magatartását, különösen a társadalmi kirekesztéssel, a gazdasági és szociális jogok megtagadásával, a jövedelemelosztás egyenlőtlenségeinek előmozdításával kapcsolatban.

A Millenniumi ENSZ Közgyűlés vitáiban és a különböző egyéb konferenciákon megfogalmazódott olyan bírálat is, hogy az ENSZ humanitárius tevékenysége nincs megfelelően összehangolva, sok a selejt, s az ENSZ programjai nem elég hatékonyak az eszközök felhasználásában.

Az ENSZ reformjának közelmúltban megfogalmazott célkitűzései foglalkoznak ugyan az emberbaráti feladatok kezelésének hiányosságaival a Világszervezetben, de ez meglehetősen rövid és gyenge része a vonatkozó dokumentumnak. Tény ugyanakkor az, hogy az ENSZ titkárságának szociális főosztálya és ennek részlegei kitűnő elemzéseket és igen részletes javaslatokat dolgoztak ki a közelmúltban. Remélhetőleg ezek nagyobb teret kapnak majd a 2005-ös közgyűlésen, a Millenniumi Program eddigi teljesítéséről szóló jelentésben és ennek vitájában.

Összefoglalva, a globális elemzések arra utalnak, hogy a szegénység problémáival a világnak még hosszú ideig foglalkozni kell. Ennek kérdései napirenden maradnak a Világszervezetben. Az új programok, új megközelítési módok reálisabbá teszik munkáját. Nyilvánvaló azonban, hogy a nemzetközi együttműködés csak kiegészítő és támogató szerepet játszhat. A fő feladatokat az adott államok keretei között, az adott társadalomnak és intézményeinek kell megoldani.


[1] Natural and Political Observatios and Conclusions upon the State and Conditions of England,1696. Hivatkozás R.Stone:Some British Empiricists in the Socila Sciences, 1650-1900.Cambridge, 1997.

[2] B.S.Rowntree:Poverty:A Study of Town Life, London, 1901. A munka az angliai York város lakóinak helyzetét elemezte.

[3] We Peoples. United Nations in the 21st Century. United Nations. Report of the Secretary General. New York. 2000. P. 19

[4] The Economist, June 16 2001.

[5] United Nations Division of Social Policy and Development, 2003

[6] UNDP. Human Development Report, 2000.

[7] Economic Trends in Hungary, an ECOSTAT publication 2001 No. 2. P. 24

[8] Lásd például Martin Wolf: Why Globalization Works.Yale University Press, 2004

[9] Joe Stiglitz: Globalization and its Discontents.2003.

Virtuart Web SolutionsFALEXX Portal System