Nemzetközi munka
A Magyar ENSZ Társaság integráns része az ENSZ Társaságok Világszövetségének (WFUNA - World Federation of United Nations Associations), nemzetközi tevékenységét jórészt ezen keresztül, valamint az ENSZ különböző rendezvényeihez kapcsolódó társadalmi fórumokon fejti ki. A Világszövetség kétévente tart (egyhetes) közgyűlést, a közbeeső évben pedig regionális konferenciákat a világ főbb térségeiben, azok ENSZ-társaságainak részvételével.
Az 1946-ban alakult WFUNA ma már közel 100 tagszervezettel számol, és jelentős részt vállal a világszervezet tevékenységének hatékonyságát elősegítő javaslatok kidolgozásában. Első osztályú konzultatív státuszban van az ENSZ-szel a Gazdasági és Szociális Tanácson keresztül. Az ENSZ szerepével és jövőjével, valamint globális problémákkal foglalkozó szimpóziumai nemcsak az ENSZ-ben váltottak ki nagy elismerést, hanem a nemzetközi tudományos életben is. Az ENSZ Társaságok Világszövetségében Simai Mihály, a Társaság elnöke örökös tiszteletbeli elnök, Gömbös Ervin főtitkár pedig vb tag (volt alelnök).
A WFUNA sokban hasonlít más nem kormányközi szervezetekhez, de több sajátos vonása is van. A legfontosabb az, hogy "létezésének jogalapja" az ENSZ-hez kapcsolódik. Ezt tükrözi az is, hogy az ENSZ Közgyűlés 41. ülésszaka A41/680 sz. határozata felkéri a tagállamokat, hogy a nemzeti ENSZ-társaságok anyagi és erkölcsi támogatásával erősítsék a Világszövetséget, így is járulnak hozzá az ENSZ-tagsággal járó feladataik végrehajtásához. (A határozat az egyetlen, amelyet az ENSZ Közgyűlése nemzetközi nem kormányközi szervezetről valaha is hozott.) A gyakorlatban az egyes országok kormányai anyagi támogatást adnak a nemzeti ENSZ-társaságnak és biztosítják működésük helyi feltételeit.
A Világszövetség 1995. évi közgyűlése - amelyen Boutros Ghali, az ENSZ főtitkára is részt vett - napirendjén “ Az 50 éves ENSZ: eredmények, tanulságok és kihívások” szerepelt. A Közgyűlés Gömbös Ervint a végrehajtó bizottság tagjává választotta.
Az 1996-ban 50 éves WFUNA 1996. évi évfordulós világkongresszusa (Luxemburg, augusztus) az ENSZ béke- és fejlesztési programjaival, továbbá a világszövetség jövőjével foglalkozott Az azt követő Európai Regionális Konferenciája napirendjén "Európa és az ENSZ” szerepelt. A 16. Európai Regionális Konferenciára 1998. novemberében került sor Bécsben, a téma: „ Az EBESZ biztonsági statútuma és Európa”
A Svéd ENSZ Társaság meghívására Gömbös Ervin részt vett azon a stockholmi szűk körű szemináriumon (1997. május 23-25.), amelyet a taposó aknák gyártásának, kereskedelmének és alkalmazásának teljes körű betiltásáról rendeztek. A szemináriumot a betiltásért küzdő nemzetközi mozgalom vezetője, Jody Williams személyesen irányította és vezette. A nemzetközi mozgalom részeként a Magyar ENSZ Társaság - megfelelő anyagi és szervezeti támogatás esetén - vállalta egy közép-kelet-európai regionális tanácskozás megrendezését. Jody Williams és az általa vezetett nemzetközi mozgalom - amelynek a Magyar ENSZ Társaság is része - kapta az 1997. évi Nobel-békedíjat.
1993-ban a Német ENSZ Társaság kezdeményezésére létre jött az Európa Unióhoz tartozó ENSZ-társaságok együttműködési fóruma, amelyhez Társaságunk társult tagként csatlakozhatott. A tervek szerint a fórum irodát nyit Brüsszelben az EU mellett.
Kétoldalú kapcsolatok ápolására a Társaságnak nincs anyagi fedezete. Ezek a jelenlegi helyzetben csak nemzetközi találkozók alkalmával, vagy a társaságok vezetőinek nem társasági utazásait kihasználva tarthatók fenn. Így az elmúlt évben is több társaság vezetője járt Budapesten.






