Oktatási munka
Az ENSZ iránti meg növekedett érdeklődést az is jelzi, hogy mind több egyetemista és főiskolás választja szakdolgozata témájául a világszervezetet, illetve annak tevékenységét. A Társaság kiadványai, konzultációi nemcsak e diákok számára szolgálnak jelentős forrásként, hanem a nemzetközi kurzusokat (politika, jog stb.) hallgató diákok számára is. A Társaság mindig kellő figyelmet fordított az ifjúság (diákság) körében végzett, az ENSZ tevékenységével kapcsolatos oktató-nevelő munkára. Körükben megnőtt az érdeklődés a világszervezet iránt. Mind többen készítenek az ENSZ munkájára vonatkozó disszertációt, amelyhez a Társaság rendszeres szolgáltatásokat, szakmai támogatást (konzultációk, tanácsadás, kiadványok stb.) nyújt. Együttműködünk olyan nemzetközi ifjúsági szervezetekkel, mint az AISEC, United Games of Nations stb.
Az 1997-ben 50 éves Társaság azzal emlékezett meg alapításának évfordulójáról, hogy ENSZ-akadémiát szervezett "Az ENSZ-család és Magyarország" címmel. A tizenkét előadásból álló előadássorozat és konzultáció célja egyrészt olyan ismeretek nyújtása volt, amelyek elengedhetetlenek mindazok számára, akik a mai nemzetközi szervezeti viszonyok szövevényes világában el akarnak igazodni, másrészt annak megismertetése, hogy Magyarország az ENSZ-család szervezeteiben (UNESCO, UNICEF, FAO, WHO, ILO, WMO, UNIDO, UNCTAD, UNDP, ITC, WTO, IEAE, UPU, IMF, World Bank stb.) milyen kötelezettségeket vállalt, mit kapott tőlük, s milyen tevékenységet fejtett ki az adott szervezetekben. Az Európai Unióba és a NATO-ba történő belépés előtt fontos annak tudatosítása, hogy milyen haszna származott az országnak eddig is az ENSZ keretei közötti nemzetközi együttműködésből. Az akadémiának 230 résztvevője volt, amelynek fele egyetemi- és főiskolai hallgató volt.
1995-ben Göncz Árpád, a Nemzeti Bizottság (ENSZ 50.) elnöke levélben kérte Fodor Gábor művelődési és közoktatási minisztert, hogy iktassák tananyagba az emberi jogok oktatását, továbbá az általános- és középiskolák 1995. októberében szenteljenek egy tanórát az ENSZ-nek. Nemcsak az ifjúság körében aratott nagy sikert “Az 50 éves ENSZ: a világszervezet jelentős eredményei 50 pontban” című brosúránk.
1995. a Tolerancia Nemzetközi Éve volt. Ehhez és az 50. évfordulóhoz kapcsolódott az a több napos, három várost (Pápa, Veszprém, Balatonfüred) érintő programsorozat, Európa 7 országát összekötő békét és toleranciát demonstráló játékfesztivál, amelyet a United Games of Nations szervezettel és a helyi önkormányzatokkal közösen rendeztünk júniusban. Ennek keretében az alábbi rendezvényekre került sor: (1) “Gyermekcsúcs” a gyermekek jogairól (Pápa); (2) Délszláv térségben élő gyermekek nemzetközi találkozója “Játék a közös jövőnkért” (Csopak); (3) “Peace Child” gyermek-musical bemutatója (Veszprém); (4) “Ki tud többet az ENSZ-ről?” vetélkedő (Balatonfüred); (5) Majális jellegű rendezvények (ejtőernyős ugrás a Balatonba, hajókirándulás nagykövetek, újságírók részvételével, néptánc bemutató stb.) Balatonfüreden.
A Társaság szakmai támogatásával az amerikai Harvard Egyetem a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen rendezett egy nemzetközi diákfórumot (1997. április 1-5.), amelynek célja az ENSZ munkájának modellezése volt. A rendezvényen 53 ország 365 fiatalja vett részt. A megnyitón Demszky Gábor főpolgármester, Donald Blinken, az USA magyarországi nagykövete és Gömbös Ervin tartott előadást. Hasonló (négynapos) rendezvényt szerveztünk - az azóta alakult magyar " ENSZ Modell Diákegyesülettel" - 1997. október 23-25. között, amelyen 165 magyar egyetemista és főiskolai hallgató vett részt 15 intézményből. A budapesti Babits Mihály Gimnázium három diákja 1998-ban sikeresen szerepelt Hollandiában egy nemzetközi ENSZ modelltanácskozáson. Felkészítésükben a Társaság is részt vett.
Az 1999-es Nemzetközi Játékfesztivál (Pápa) keretében rendezett „Diákcsúcs” előadója Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter és Gömbös Ervin volt.
ENSZ-AKADÉMIA
Nagy sikerű konferenciával kezdődött “A nemzetközi fejlesztési együttműködés a XXI. században” című ENSZ-AKADÉMIA a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, 2004. november 19-én a Magyar ENSZ Társaság és a HUN-IDA Kht. szervezésében, az ENSZ alapításának 60. és hazánk ENSZ-tagságának 50. évfordulója alkalmából, az ENSZ Fejlesztési Program és a Külügyminisztérium támogatásával. A konferencia fővédnöke Mádl Ferenc, köztársasági elnök volt.
A nyitó konferenciát 2004. november 25-től 2005. március 10-ig - a felsőoktatási vizsgaidőszakot kivéve - minden csütörtökön 16.00 és 17.30 között előadás és konzultáció követte a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Az előadások nyilvánosak voltak, azokon bárki részt vehet. Oklevelet előadások jelentős részén részt vevő hallgatók kaptak, mintegy 150 fő (többségükben egyetemi és főiskolai hallgatók).
Az ENSZ-AKADÉMIA 2005. március 21-én félnapos záró konferenciával fejeződött be.
Az ENSZ-AKADÉMIA programja. Az elhangzott előadások jelentős részének anyaga - amelyet a a rendező szervezetek nyomtatásban is megjelentetnek - e honlapon megtalálható.






