Magyar ENSZ Társaság

Choose your language

MagyarEnglish
Nemzetközi munka

A Magyar ENSZ Társaság integráns része az ENSZ Társaságok Világszövetségének (WFUNA - World Federation of United Nations Associations), nemzetközi tevékenységét jórészt ezen keresztül, valamint az ENSZ különböző rendezvényeihez kapcsolódó társadalmi fórumokon fejti ki. A Világszövetség kétévente tart (egyhetes) közgyűlést, a közbeeső évben pedig regionális konferenciákat a világ főbb térségeiben, azok ENSZ-társaságainak részvételével.

Az 1946-ban alakult WFUNA ma már közel 100 tagszervezettel számol, és jelentős részt vállal a világszervezet tevékenységének hatékonyságát elősegítő javaslatok kidolgozásában. Első osztályú konzultatív státuszban van az ENSZ-szel a Gazdasági és Szociális Tanácson keresztül. Az ENSZ szerepével és jövőjével, valamint globális problémákkal foglalkozó szimpóziumai nemcsak az ENSZ-ben váltottak ki nagy elismerést, hanem a nemzetközi tudományos életben is. Az ENSZ Társaságok Világszövetségében Simai Mihály, a Társaság elnöke örökös tiszteletbeli elnök (korábban öt évig elnök), Gömbös Ervin főtitkár pedig alelnök (korábban a végrehajtó bizottság tagja).

A WFUNA sokban hasonlít más nem kormányközi szervezetekhez, de több sajátos vonása is van. A legfontosabb az, hogy "létezésének jogalapja" az ENSZ-hez kapcsolódik. Ezt tükrözi az is, hogy az ENSZ Közgyűlés 41. ülésszaka A41/680 sz. határozata felkéri a tagállamokat, hogy a nemzeti ENSZ-társaságok anyagi és erkölcsi támogatásával erősítsék a Világszövetséget, így is járulnak hozzá az ENSZ-tagsággal járó feladataik végrehajtásához. (A határozat az egyetlen, amelyet az ENSZ Közgyűlése nemzetközi nem kormányközi szervezetről valaha is hozott.) A gyakorlatban az egyes országok kormányai anyagi támogatást adnak a nemzeti ENSZ-társaságnak és biztosítják működésük helyi feltételeit.

Az 1996-ban 50 éves WFUNA 1996. évi évfordulós világkongresszusa (Luxemburg, augusztus) az ENSZ béke- és fejlesztési programjaival, továbbá a világszövetség jövőjével foglalkozott Az azt követő Európai Regionális Konferenciája napirendjén "Európa és az ENSZ” szerepelt. A 16. Európai Regionális Konferenciára 1998. novemberében került sor Bécsben, a téma: „ Az EBESZ biztonsági statútuma és Európa

Az ENSZ Társaságok Világszövetségéről bővebben itt tájékozódhat.

1993-ban a Német ENSZ Társaság kezdeményezésére létre jött az Európa Unióhoz tartozó ENSZ-társaságok együttműködési fóruma, amelyhez Társaságunk társult tagként csatlakozhatott, majd teljes jogú taggá vált. A fórum tagjai - kiegészülve további európai ENSZ-társaságokkal - rendszeresen tanácskoznak Brüsszelben, illetve Genfben, ahol a világszövetségnek irodája van.

Kétoldalú kapcsolatok ápolására a Társaságnak nincs anyagi fedezete. Ezek a jelenlegi helyzetben csak nemzetközi találkozók alkalmával, vagy a társaságok vezetőinek nem társasági utazásait kihasználva tarthatók fenn. Az elmúlt évben is több társaság vezetője járt Budapesten.

Virtuart Web SolutionsFALEXX Portal System