Magyar ENSZ Társaság

Choose your language

MagyarEnglish
Emberi jogok

Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye

  1. BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK
  2. Előzmények
  3. Az Egyetemes Nyilatkozat felé
  4. A Nemzetközi Egyezségokmányok felé
  5. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról
  6. A Nyilatkozat fontossága és hatása
  7. A Nemzetközi Emberi Jogi Egyezségokmányokról
  8. Feltételek
  9. Az Első Fakultatív Jegyzőkönyvről
  10. A Második Fakultatív Jegyzőkönyvről
  11. Az Egyezségokmányok és a Fakultatív Jegyzőkönyvek hatálybalépése
  12. Az Emberi Jogok Nemzetközi Egyezségokmányai és a Fakultatív Jegyzőkönyvek megerősítésének helyzete
  13. Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényének világméretű hatása

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya

Első Fakultatív Jegyzőkönyv a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához

Második Fakultatív Jegyzőkönyv a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához a halálbüntetés megszüntetéséről

BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK [1]

Előzmények

Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényét az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, valamint az ehhez kapcsolódó két fakultatív jegyzőkönyv alkotja. [2]

Az emberi jogok már a Nemzetek Szövetsége Egyezségokmányában (Covenant of the League of Nations) is kifejezésre jutottak, amely többek között a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) létrehozásához vezetett. Az 1945-ös San Franciscó-i Konferencián, amelyet az Egyesült Nemzetek Alapokmánya megfogalmazása céljából tartottak, az egyik javaslat az volt, hogy az „Ember Alapvető Jogainak Nyilatkozatát” is foglalják az Alapokmányba, azonban a javaslatot nem vizsgálták meg, mert sokkal részletesebb vitára lett volna szükség, mint amire akkor lehetőség volt. Az Alapokmány világosan beszél „az emberi jogok és az alapvető szabadságok mindenki részére, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül történő tiszteletben tartásának előmozdításáról és támogatásáról” (1. cikk, 3. bekezdés). A „jogok nemzetközi törvénye” kihirdetésének gondolatát többen úgy tekintették, mint amely az Alapokmányban alapvetően benne foglaltatik.

Az Egyesült Nemzetek Előkészítő Bizottsága, amely a San Franciscó-i Konferencia záró ülése után rögtön összeült, javasolta, hogy a Gazdasági és Szociális Tanács az első ülésén hozzon létre az emberi jogok előmozdításával foglalkozó bizottságot az Alapokmány 68. cikke értelmében. Ennek megfelelően 1946 elején megalakították az Emberi Jogok Bizottságát (Commission on Human Rights).

A Közgyűlés 1946-ban, első ülésszakán megvitatta az Alapvető Emberi Jogok és Szabadságok Nyilatkozatának tervezetét és azt a Gazdasági és Szociális Tanács elé utalta „hivatkozásul az Emberi Jogok Bizottsága részére megvitatásra …. a jogok nemzetközi törvénye előkészítése során” (43 (I) határozat). A Bizottság 1947 elején, első ülésszakán felhatalmazta tisztségviselőit, hogy szövegezzék meg – ahogy fogalmazott - „az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényének előzetes tervezetét”. Később a munkát egy hivatalos szerkesztőbizottság vette át, amely a Bizottság nyolc tagállamból származó tagjaiból állt, akiket a megfelelő földrajzi elosztás szerint válogattak ki.

Ugrás az oldal tetejére


Az Egyetemes Nyilatkozat felé

Kezdetben különféle nézetek voltak azzal kapcsolatban, hogy milyen formája legyen a jogok törvényének. A Szerkesztőbizottság úgy döntött, hogy két dokumentumot készít elő: az egyik nyilatkozat formájában nyilvánítja ki az emberi jogok általános elveit és normáit; a másik pedig egyezmény formájában határozná meg a sajátos jogokat és azok korlátait. Ennek megfelelően a Szerkesztőbizottság átadta az Emberi Jogok Bizottságának az emberi jogok nemzetközi nyilatkozatának és nemzetközi egyezményének tervezett cikkeit. Az Emberi Jogok Bizottsága 1947 decemberében, második ülésszakán úgy döntött, hogy az előkészületben lévő dokumentumok sorozatára az „Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye” kifejezést használja, és három munkacsoportot hozott létre: egyet a nyilatkozatra, egyet az egyezményre (amelyet átnevezett „egyezségokmánynak”), és egyet a megvalósításra. A Bizottság harmadik ülésszakán, 1948. május/júniusában módosította a nyilatkozatot, figyelembe véve a kormányoktól érkezett megjegyzéseket. Azonban nem volt ideje az egyezségokmány és a megvalósítás kérdésének áttekintésére. A nyilatkozatot ezért a Gazdasági és Szociális Tanácson keresztül a Közgyűlés elé terjesztette, amely Párizsban ülésezett.

A Közgyűlés 1948. december 10-ei 217 A (III) számú határozata értelmében - ezeknek a tervbe vett okmányoknak az első tagjaként - elfogadta és kinyilvánította az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát[3].

Ugrás az oldal tetejére


A Nemzetközi Egyezségokmányok felé

A Közgyűlés ugyanazon a napon, amikor elfogadta az Egyetemes Nyilatkozatot, felkérte az Emberi Jogok Bizottságát, hogy sürgősen készítse el az emberi jogok egyezségokmányának és a megvalósítási intézkedéseknek a tervezetét. A Bizottság 1949-ben megvizsgálta az egyezségokmány tervezetét, és a következő évben – a kormányoktól kapott megjegyzések alapján – módosította az első 18 cikket. 1950-ben a Közgyűlés kijelentette, hogy „a polgári és politikai szabadságok és a gazdasági, szociális és kulturális jogok élvezete egymással összekapcsolódik és összefügg” (421 (V) határozat E szakasz). A Közgyűlés úgy döntött, hogy az emberei jogok egyezségokmányába beleveszi a gazdasági, szociális és kulturális jogokat, valamint a férfiak és nők egymással összefüggő jogai egyenlőségének a kifejezett elismerését, amint az az Alapokmányban foglaltatik. 1951-ben a Bizottság 14 cikket fogalmazott meg a gazdasági, szociális és kulturális jogokról a kormányok által tett indítványok és a szakosított intézmények javaslatai alapján. Továbbá 10 cikket is megszövegezett ezen jogok megvalósítására vonatkozó intézkedésekről, amelyek szerint az egyezségokmányokban részes államok időszakos jelentéseket nyújtanának be. 1951/52-ben, hatodik ülésszakán tartott hosszú vita után a Közgyűlés felkérte a Bizottságot, hogy „fogalmazzon meg két Emberi Jogi Egyezségokmányt,…..az egyik a polgári és politikai jogokat, a másik a gazdasági, szociális és kulturális jogokat tartalmazza” (543 (VI) határozat 1. bekezdés). A Közgyűlés előírta, hogy a két egyezségokmány annyi hasonló rendelkezést tartalmazzon, amennyit csak lehet. Úgy döntött, hogy egy olyan cikket is tartalmaznia kell, amely kiköti, hogy „minden népnek joga van az önrendelkezésre” (545 (VI) határozat).

A Bizottság kilencedik és tizedik ülésszakán, 1953-ban és 1954-ben fejezte be a két tervezet elkészítését. A Közgyűlés kilencedik ülésszakán, 1954-ben áttekintette a két szöveget, és úgy döntött, hogy a lehető legszélesebb körű nyilvánosságot biztosítja annak érdekében, hogy a kormányok alaposan tanulmányozhassák azokat, továbbá a nyilvánosság is szabadon kifejezhesse véleményét. Javasolta, hogy Harmadik Bizottsága tizedik ülésszakán, 1955-ben lásson hozzá a szövegek cikkről-cikkre történő megvitatásához. Jóllehet a cikkről-cikkre történő megvitatás a tervek szerint kezdődött, a két egyezségokmány előkészítését csak 1966-ban fejezték be.

A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát a Közgyűlés az 1966. december 16-ai, 2200 A (XXI) számú határozatában fogadta el. Az Első Fakultatív Jegyzőkönyv a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához, amelyet ugyan az a határozat fogadott el, olyan egyénektől származó közlésekkel foglalkozó nemzetközi mechanizmusról intézkedik, akik azt állítják, hogy az Egyezségokmányban megfogalmazott bármely joguk megsértésének az áldozatai.

Ugrás az oldal tetejére


Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a Közgyűlés fogadta el és nyilvánította ki

mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve, állandóan szem előtt tartva a jelen Nyilatkozatot, oktatás és nevelés útján előmozdítsa e jogok és szabadságok tiszteletben tartásának kifejlesztését, valamint azoknak fokozatosan megvalósuló hazai és nemzetközi jogszabályok útján történő általános és tényleges alkalmazását és elismerését mind a tagállamok népei között, mind pedig a joghatóságuk alatt álló területek népei között.

Negyvennyolc tagállam szavazott a Nyilatkozat mellett, ellene egy sem, nyolc tartózkodott. A Közgyűlés elnöke a szavazás utáni nyilatkozatában rámutatott, hogy a Nyilatkozat elfogadása „figyelemre méltó eredmény, előrelépés a nagy fejlődési folyamatban. Ez volt az első alkalom, amikor a nemzetek szervezett közössége Nyilatkozatot fogadott el az emberi jogokról és az alapvető szabadságokról. Az okmányt teljes egészében támogatta a sokféle nézetet magába foglaló, felhatalmazással rendelkező Egyesült Nemzetek, valamint az emberek milliói – férfiak, nők és gyermekek a világ minden részéről – akik hozzá fordulhatnak segítségért, iránymutatásért és ösztönzésért.

A Nyilatkozat bevezetőből és 30 cikkből áll, meghatározván az emberi jogokat és alapvető szabadságokat, amelyek mindenhol a világon valamennyi férfit és nőt megilletnek mindenféle megkülönböztetés nélkül.

Az 1. cikk, amely azt a filozófiát határozza meg, amelyen a Nyilatkozat alapul, a következőképp hangzik:

Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.

A cikk így határozza meg a Nyilatkozat alapfeltételezéseit: hogy a szabadsághoz és az egyenlőséghez való jog az embernek veleszületett joga és nem idegeníthető el; és mivel az ember értelmes és erkölcsös lény, különbözik más földi teremtményektől, és ezért bizonyos jogok és szabadságok megilletik, amelyeket más teremtmények nem élveznek.

A 2. cikk, amely az egyenlőség és a meg nem különböztetés alapelveit írja elő az emberi jogok és alapvető szabadságok élvezetét illetően, megtilt „bármely megkülönböztetést, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintettel”.

A 3. cikk, a Nyilatkozat első sarokköve, kinyilvánítja az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot – ez a jog alapvetően fontos valamennyi más jog élvezetéhez. Ez a cikk vezeti be a 4-21. cikkeket, amelyekben további polgári és politikai jogok vannak megállapítva, beleértve: a rabszolgaság és szolgaságban tartás nélküli életet; kínvallatástól, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetéstől vagy bánásmódtól mentes életet; a jogalanyiság elismerésének jogát mindenhol; a tényleges jogorvoslathoz való jogot; önkényes letartóztatástól, őrizetbe vételtől vagy száműzetéstől mentes életet; jogot a független és pártatlan bíróság általi méltányos és nyilvános tárgyaláshoz; ártatlanság vélelméhez való jogot mindaddig, amíg bűnösség nem bizonyított; magánéletbe, családi ügyekbe, lakóhely megválasztásába vagy levelezésébe történő önkényes beavatkozástól mentes életet; a mozgás és a lakóhely megválasztás szabadságát; menedékhez való jogot; állampolgársághoz való jogot; házasságkötéshez és családalapításhoz való jogot; tulajdonhoz való jogot; a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságát; vélemény és a kifejezés szabadságát; békés célú gyülekezési és egyesülési szabadságot; minden személy jogát a hazája közügyeinek igazgatásában való részvételhez és jogot saját hazájában közszolgálati állásokra való alkalmazásához.

A 22. cikk, a Nyilatkozat második sarokköve, a 23-27. cikkeket vezeti be, amelyekben - a „társadalom tagjaként” mindenkit megillető - gazdasági, szociális és kulturális jogok vannak felsorolva. A cikk úgy jellemzi e jogokat, mint amelyek nélkülözhetetlenek az emberi méltóságához és valaki személyiségének szabadon való kifejlődéséhez, és jelzi, hogy ezeket „nemzeti erőfeszítések és nemzetközi együttműködés révén” kell megvalósítani. Ugyanakkor rámutat a megvalósítás korlátaira, amelyek mértéke az egyes országok gazdasági erőforrásaitól függ.

A 22-27. cikkekben elismert gazdasági, szociális és kulturális jogok magukba foglalják a szociális biztonsághoz való jogot; a munkához való jogot; az egyenlő munkáért egyenlő bérhez való jogot; a pihenéshez és a szabad időhöz való jogot; az egészségnek és jólétnek biztosítására alkalmas életszínvonalhoz való jogot; a neveléshez való jogot; és a közösség kulturális életében való részvételhez való jogot.

A befejező, 28-30. cikkek elismerik mindenki jogát arra, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek, és hangsúlyozzák a személy kötelességeit és felelősségét a közösségével szemben. A 29. cikk kijelenti, hogy „jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a törvény kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének és tiszteletben tartásának biztosítása érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jóléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít”. Hozzáteszi, hogy e jogokat és szabadságokat semmi esetre sem lehet az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétesen gyakorolni. A 30. cikk hangsúlyozza, hogy a Nyilatkozat értelmében egyetlen állam, egyetlen csoport, vagy egyetlen egyén sem formálhat jogot arra, hogy a Nyilatkozatban „kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen”.

Ugrás az oldal tetejére


A Nyilatkozat fontossága és hatása

„Minden nép és minden nemzet közös eszményeként” megfogalmazódott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata azzá is vált: mérőeszköz, amellyel a nemzetközi emberi jogi normák tiszteletben tartását és teljesítését mérik.

1948 óta valamennyi ENSZ nyilatkozat közül a legfontosabb és legnagyobb horderejű, és jogosan az is marad, továbbá alapvető forrása az emberi jogok és alapvető szabadságok előmozdítása és védelme érdekében tett nemzeti és nemzetközi erőfeszítések ösztönzésének. Az emberi jogok területén meghatározta valamennyi azt követő munka irányát, és alapvető filozófiát szolgáltatott számos - törvénynél fogva kötelező - nemzetközi okmánynak, amelyek azokat az emberi jogokat és szabadságokat hivatottak védeni, amelyeket kinyilvánít.

A Teheráni Kiáltványban, amelyet a Nemzetközi Emberi Jogi Konferencia fogadott el 1968-ban, Iránban, a Konferencia elfogadta, hogy „az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata a világ népeinek közös egyetértését fejezi ki az emberiség nagy családja minden tagjának elidegeníthetetlen és megszeghetetlen jogait illetően, és kötelezettséget ró a nemzetközi közösség tagjaira”. A Konferencia megerősítette bizodalmát a Nyilatkozatban kifejtett elvekben, és valamennyi népet és kormányt sürgetett, hogy „kötelezzék el magukat (azok mellett) az elvek mellett….és fokozzák erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy valamennyi emberi lénynek a szabadságnak és méltóságnak megfelelő, valamint a fizikai, szellemi, szociális és lelki jóléthez vezető életet biztosítsanak”.

Az elmúlt években az ENSZ szerveiben erősödő irányzat, hogy az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi okmányok előkészítése során nemcsak az Egyetemes Nyilatkozatra hivatkoznak, hanem az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényének más részeire is.

Ugrás az oldal tetejére


A Nemzetközi Emberi Jogi Egyezségokmányokról

A két Nemzetközi Egyezségokmány bevezetői és 1., 3. és 5. cikkei majdnem azonosak. A bevezetők emlékeztetnek az államoknak az Egyesült Nemzetek Alapokmánya szerinti kötelezettségeire, arra, hogy előmozdítják az emberi jogokat; emlékeztetik az egyént is arra a felelősségére, hogy küzdjön ezeknek a jogoknak az előmozdításáért és betartásáért; és – az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával összhangban – elismerik, hogy a polgári és politikai szabadságot, valamint a félelem és szükség nélküli életet élvező szabad emberi lények eszménye csak úgy valósítható meg, ha a feltételeket megteremtik, ami által mindenki élvezheti polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogait.

Mindkét Egyezségokmány 1. cikke megállapítja, hogy az önrendelkezés joga egyetemes, és felkéri az államokat, hogy támogassák ennek a jognak a megvalósítását, és tartsák tiszteletben azt.

A cikk úgy intézkedik, hogy „minden népnek joga van az önrendelkezésre”, és hozzáteszi, hogy „e jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket”. A 3. cikk mindkét esetben megerősíti a férfiak és nők egyenlő jogát valamennyi emberi jog élvezetére, és előírja az államoknak, hogy váltsák ezeket az elveket valóra. Az 5. cikk mindkét esetben bármely emberi jog vagy alapvető szabadság megsemmisítése vagy jogtalan korlátozása, valamint az Egyezségokmányok bármely rendelkezése hibás értelmezése ellen nyújt biztosítékot. Nem lehet az Egyezségokmányok rendelkezéseit úgy értelmezni, hogy azok valamely jog vagy szabadság megszegése igazolásának eszköze, vagy az Egyezségokmányok rendelkezéseinél nagyobb mértékű korlátozásának eszköze legyen. Megakadályozza azt is, hogy az államok korlátozzanak a területükön már élvezett jogokat azon az alapon, hogy az Egyezségokmányokban ilyen jogokat nem ismernek el, vagy kisebb mértékben ismernek el.

A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 6-15. cikkei elismerik a munkához való jogot (6. cikk); az igazságos és kedvező munkafeltételek élvezésének jogát (7. cikk); szakszervezet alapításának és az abba történő belépésnek a jogát (8. cikk); a jogot a szociális biztonságra és a társadalombiztosításra (9. cikk); a lehető legszélesebb körű védelem jogát a család számára, kiváltképp az anyák, gyermekek és fiatalok számára (10. cikk); jogot a megfelelő életszínvonalra (11.cikk); a jogot arra, hogy a testi és lelki egészség elérhető legmagasabb szintjét élvezzék (12. cikk); jogot a művelődéshez (13. és 14. cikkek); és a kulturális életben való részvétel jogát (15. cikk).

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, 6-27. cikkeiben, biztosítja az élethez való jogot (6. cikk), és leszögezi, hogy senkit sem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni (7. cikk); senkit sem lehet rabszolgaságban tartani; a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedelem minden formájában tilos; és senkit sem lehet szolgaságban tartani vagy senkit sem lehet kényszer- vagy kötelező munka végzésére kötelezni (8. cikk); senkit sem lehet önkényesen őrizetbe venni vagy letartóztatni (9. cikk); a szabadságuktól megfosztott személyekkel emberségesen kell bánni (10. cikk); és senkit nem lehet bebörtönözni kizárólag abból az okból, hogy nem képes valamely szerződéses kötelezettségének eleget tenni (11. cikk).

Az Egyezségokmány biztosítja a szabad mozgást és a tartózkodási hely szabad megválasztását (12. cikk) továbbá azt, hogy valamely állam területén jogosan tartózkodó külföldit csak bizonyos megszorítások mellett lehet kiutasítani (13. cikk). Rendelkezik arról, hogy a bíróság előtt mindenki egyenlő, és biztosítékokat állapít meg büntető és polgári peres eljárásokban (14. cikk). Megtiltja a visszaható erejű büntetőjogi törvényhozást (15. cikk); és leszögezi, hogy mindenkinek joga van arra, hogy mindenütt jogképesnek ismerjék el (16. cikk); és szükségessé teszi annak megtiltását, hogy bárkit a magánéletével, családjával, lakásával vagy levelezésével kapcsolatban önkényes vagy törvénytelen beavatkozásnak alávessenek, és becsülete és jó hírneve ellen jogtalanul támadják (17. cikk).

Az Egyezségokmány biztosítja a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadság jogának védelmét (18. cikk), valamint a véleménynyilvánítás és kifejezés szabadsága jogának védelmét (19. cikk). Szükségessé teszi minden háborús propaganda és nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetésének - amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat - törvényben történő megtiltását (20. cikk). Elismeri a békés gyülekezés jogát (21. cikk) és a másokkal való szabad társulás jogát (22. cikk). Elismeri a házasságkötésre alkalmas korban levő férfiak és nők házasságkötési és családalapítási jogát is, és azt az elvet, hogy a házasfelek jogai és kötelességei a házasságkötéskor, a házasság fennállása alatt és felbontása esetén egyenlőek legyenek (23. cikk). Intézkedéseket állapít meg a gyermekek jogainak védelmére (24. cikk), és elismeri minden állampolgár jogát arra, hogy a közügyek vitelében részt vegyen, szavazzon és megválaszthassák, és az egyenlőség általános feltételei alapján hazájában közhivatali tisztséget viselhessen (25. cikk). Úgy intézkedik, hogy a törvény előtt minden személy egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van egyenlő törvényes védelemre (26. cikk). Szükségessé teszi a részes államok területén a nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek jogainak védelmét (27. cikk).

Végezetül a 28. cikk az Emberi Jogi Bizottság[4] (Human Rights Committee) megalakításáról rendelkezik, amely az Egyezségokmányban megállapított jogok megvalósítását felügyeli.

Ugrás az oldal tetejére


Feltételek

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata megerősíti, hogy valamely személy jogai és szabadságai sincsenek alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a törvény kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének biztosítása céljából, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jóléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít. A jogokat semmi esetre sem lehet az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétesen gyakorolni, vagy ha azok célja a Nyilatkozatban kinyilvánított bármely jog megsemmisítése.

A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya megállapítja, hogy az abban biztosított jogokat törvény korlátozhatja, azonban csak olyan mértékben, amely e jogok természetével összeegyeztethető, és kizárólag a demokratikus társadalom általános jólétének előmozdítása céljából.

Az Egyetemes Nyilatkozattól és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmányától eltérően a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya semmilyen, az Egyezségokmányban biztosított valamennyi jogra alkalmazható általános rendelkezést nem tartalmaz, amely felhatalmazást adna érvényesítésük korlátozására. Az Egyezségokmány számos cikke azonban biztosítja, hogy az érintett jogokat semmilyen korlátozás alá nem vetik, kivéve azokat, amelyeket törvény elrendel és a nemzetbiztonság és a közrend vagy mások jogai és szabadságai védelme szempontjából szükségesek.

Ezért bizonyos jogok sohasem függeszthetők fel vagy korlátozhatók, még veszélyhelyzetekben sem. Ilyenek az élethez, a kínzás nélküliséghez, a rabszolgaságban vagy szolgaságban tartás nélküli élethez, adósság miatti bebörtönzés elleni védelemhez, visszaható erejű büntetőjog nélküliséghez, jogalanyiság elismeréséhez és a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsághoz való jog.

A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya megengedi, hogy valamely állam korlátozza vagy felfüggessze bizonyos jogok élvezetét hivatalosan kinyilvánított általános szükségállapot esetén, amely a nemzet létét fenyegeti. Ilyen korlátozás vagy felfüggesztés csak „az adott helyzet által szigorúan megkövetelt mértékben” engedhető meg, és nem jelenthet kizárólag faj, szín, nem, nyelv, vallás vagy társadalmi származás alapján történő megkülönböztetést.

Ugrás az oldal tetejére


Az Első Fakultatív Jegyzőkönyvről

Az Első Fakultatív Jegyzőkönyv a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához felhatalmazza az Egyezségokmány által létrehozott Emberi Jogi Bizottságot, hogy olyan személyektől származó bejelentések átvegyen és megvizsgáljon, akik azt állítják, hogy az Egyezségokmányban foglalt valamely jogukat megsértették.

A Fakultatív Jegyzőkönyv 1. cikke szerint az Egyezségokmányban részes bármelyik állam, amely a jelen Jegyzőkönyvnek is részesévé válik, elismeri a Bizottság arra vonatkozó illetékességét, hogy az átvegyen és megvizsgáljon a részes állam joghatósága alatt álló személyektől származó bejelentéseket, akik azt állítják, hogy az Egyezségokmányban foglalt valamely jogukat a részes állam megsértette. Azok a személyek, akik ilyen keresetet nyújtanak be, és minden rendelkezésre álló hazai jogorvoslatot kimerítettek, írásos bejelentést tehetnek a Bizottságnak (2. cikk).

A Bizottság által elfogadhatónak minősített bejelentéseket (a 2. cikk mellett a 3. és az 5(2) cikkek is feltételeket szabnak az elfogadhatóságnak) az érdekelt részes állam tudomására hozza, amely állítólag megsértette az Egyezségokmány valamelyik rendelkezését. Az állam hat hónapon belül írásbeli magyarázatot vagy nyilatkozatot juttat el a Bizottsághoz az ügy tisztázásáról és – ha erre sor került – az általa alkalmazott jogorvoslatról (4. cikk).

Az Emberi Jogi Bizottság zárt üléseken vizsgálja meg az elfogadható bejelentéseket a személy, illetve az érdekelt részes állam által rendelkezésre bocsátott valamennyi írásbeli tájékoztatás figyelembevételével. Véleményét megküldi az érdekelt részes államnak és személynek (5. cikk).

A Bizottság a Gazdasági és Szociális Tanácson keresztül a Közgyűléshez évente terjesztendő jelentésébe foglalja a Fakultatív Jegyzőkönyv alapján folytatott tevékenységének összegzését (6. cikk).

Ugrás az oldal tetejére


A Második Fakultatív Jegyzőkönyvről

A Második Fakultatív Jegyzőkönyvet a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához – amelynek célja a halálbüntetés eltörlése – 1989. december 15-én fogadta el a Közgyűlés 44/128-as számú határozatával. Az 1. cikk értelmében a jelen Jegyzőkönyv részes államainak joghatósága alá tartozó személyeken nem szabad halálbüntetést végrehajtani.

A Jegyzőkönyv 3. cikke értelmében a részes államok az Emberi Jogi Bizottságnak előterjesztendő jelentéseikben tájékoztatást adnak a Jegyzőkönyvben foglaltak megvalósítása céljából tett intézkedéseikről.

A Második Fakultatív Jegyzőkönyv 5. cikke biztosítja az Első Fakultatív Jegyzőkönyv részes államai tekintetében az Emberi Jogi Bizottság illetékességét arra, hogy átvegyen és megvizsgáljon a részes állam joghatósága alatt álló személyektől származó bejelentéseket, és ez kiterjed a Második Fakultatív Jegyzőkönyv rendelkezéseire is, hacsak az érintett részes állam a megerősítéskor vagy csatlakozáskor nem tett ellentétes nyilatkozatot.

A 6. cikk értelmében a Második Fakultatív Jegyzőkönyv rendelkezéseit az Egyezségokmány kiegészítő rendelkezéseiként kell alkalmazni.

Ugrás az oldal tetejére


Az Egyezségokmányok és a Fakultatív Jegyzőkönyvek hatálybalépése

A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya 1976. január 3-án lépett hatályba, három hónappal azután, hogy a 27. cikk előírása szerint a harmincötödik megerősítő vagy csatlakozási okiratot az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál letétbe helyezték. 2007. október 11-éig 157 állam erősítette meg vagy csatlakozott az Egyezségokmányhoz. (Lásd a táblázatot a következő oldalakon.)

A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya 1976. március 23-án lépett hatályba, három hónappal azután, hogy a 49. cikk előírása szerint a harmincötödik megerősítő vagy csatlakozási okiratot az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál letétbe helyezték. 2007. július 20-áig 160 állam erősítette meg vagy csatlakozott az Egyezségokmányhoz. (Lásd a táblázatot a következő oldalakon.)

A 41. cikk rendelkezései 1979. március 28-án léptek hatályba a cikk 2. bekezdésének megfelelően.

A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának Első Fakultatív Jegyzőkönyve az Egyezségokmánnyal egyidejűleg lépett hatályba, miután megkapta a minimálisan szükséges 10 megerősítést vagy csatlakozást. 2007. október 11-éig az Egyezségokmányban részes 110 állam vált az Első Fakultatív Jegyzőkönyvben is részessé. (Lásd a táblázatot a következő oldalakon.)

A Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának Második Fakultatív Jegyzőkönyve, amelynek célja a halálbüntetés eltörlése, 1991. július 11-én lépett hatályba, miután megkapta a minimálisan szükséges 10 megerősítést vagy csatlakozást. 2007. október 19-éig 64 állam erősítette meg vagy csatlakozott a Jegyzőkönyvhöz. (Lásd a táblázatot az alábbi dokumentumban)

application/pdf Az Emberi Jogok Nemzetközi Egyezségokmányai és a Fakultatív Jegyzőkönyvek megerősítésének helyzete
263 kB

Ugrás az oldal tetejére


Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényének világméretű hatása

1948-tól, amikor az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát elfogadták és kihirdették, 1976-ig, amikor az Emberi Jogok Egyezségokmányai hatályba léptek, a Nyilatkozat volt az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényének egyetlen befejezett része. A Nyilatkozat, később pedig az Egyezségokmányok gyakoroltak mélységes hatást az egyének és kormányaik gondolkodására és cselekedeteikre a világ minden részén.

A Nemzetközi Emberi Jogi Konferencia, amely 1968. április 22. és május 13. között ülésezett Teheránban, hogy áttekintse milyen előrehaladás történ az Egyetemes Nyilatkozat elfogadása óta eltelt 20 évben, és a jövőre vonatkozó programot kidolgozzon, amelyet ünnepélyesen ki is hirdettek a Teheráni Nyilatkozatban:

  1. Imperatív követelmény, hogy a nemzetközi közösség tagjai eleget tegyenek ünnepélyesen vállalt kőtelezettségeiknek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelme és tiszteletben tartásának elvsegítése érdekében, faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény alapján tett megkülönböztetés nélkül;
  2. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata a világ népeinek közös felfogását rögzíti az emberiség családja minden egyes tagját megillető elidegeníthetetlen és veleszületett jogairól, és a nemzetközi közösség tagjaira kötelességet ró;
  3. A Polgári és politikai jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, a Gyarmati országoknak és népeknek nyújtandó függetlenségről szóló Nyilatkozat, a Faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséról szóló Egyezmény, továbbá az emberi jogokat érintő egyéb egyezmények és nyilatkozatok, melyek az Egyesült Nemzetek, szakosított intézmények és regionális kormányközi szervezetek égisze alatt jöttek létre, olyan új mércéket és kötelezettségeket állítottak föl, amelyekhez az államoknak igazodniuk kell;

Így, több mint 25 évig az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egyedül testesítette meg a nemzetközi „közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell”. Ismertté vált, és irányadónak fogadták el mind azokban az államokban, amelyek részeseivé váltak az egyik vagy mindkét Egyezségokmánynak, és mind azokban is, amelyek egyiket sem erősítettek meg vagy nem csatlakoztak hozzá. Rendelkezéseit kiindulópontként és indoklásként idézték az ENSZ-testületek által hozott sok fontos döntéshozatal esetén; számos nemzetközi emberi jogi okmány előkészítését ösztönözték mind az ENSZ-rendszeren belül és kívül; lényeges befolyást gyakoroltak számos multilaterális és bilaterális szerződésre; kiindulópontként erős hatással voltak sok új nemzeti alkotmány és nemzeti törvény előkészítésére.

Az Egyetemes Nyilatkozatot történelmi dokumentumként ismerik el, amely világosan kifejti az emberi méltóság és értékek általános meghatározását. A Nyilatkozat mérőeszköz, amellyel a nemzetközi emberi jogi normák tiszteletben tartásának és teljesítésének fokát mérhetik mindenhol a földön.

Az Egyezségokmányok hatálybalépése, amelyekkel a részes államok jogi és erkölcsi kötelezettséget is vállaltak az emberi jogok és alapvető szabadságok előmozdítása és védelme érdekében, semmiképp sem csökkentette az Egyetemes Nyilatkozat széles körű befolyását. Ellenkezőleg, az Egyezségokmányoknak maga a megléte, és az a tény, hogy tartalmazzák a Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok megvalósításának biztosításához szükséges végrehajtási intézkedéseket, még nagyobb erőt adnak a Nyilatkozatnak.

Azonfelül az Egyetemes Nyilatkozat hatáskörében igazán egyetemes jellegű, mivel az emberiség minden tagja számára mindenhol fenntartja érvényességét, tekintet nélkül arra, hogy a kormányok hivatalosan elfogadták-e az elveit vagy megerősítették-e az Egyezségokmányokat, vagy nem. Másrészről az Egyezségokmányok - multilaterális egyezményi jellegük miatt - csak azokban az országokban jogerősek, amelyek megerősítés vagy csatlakozás révén elfogadták azokat.

Az ENSZ-testületek, beleértve a Közgyűlést és a Biztonsági Tanácsot is, számos fontos határozatban és döntésben az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, és egyik vagy mindkét Egyezségokmányra cselekedetük kiindulópontjaként hivatkoztak.

Az ENSZ-testületek által 1948 óta elfogadott közel valamennyi nemzetközi emberi jogi okmány részletesen kifejti az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában közzétett elveket. A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya bevezetőjében megállapítja, hogy

az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megfelelően a félelemtől és a nélkülözéstől mentes szabad emberi lények eszménye csak akkor valósítható meg, ha olyan feltételeket hoznak létre, amelyek révén mindenki élvezheti gazdasági, szociális és kulturális jogait, úgyszintén polgári és politikai jogait is.

Bevezetőjében hasonló kijelentést tesz a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya.

A Nyilatkozat Minden Személynek a Kínzás és más Kegyetlen, Embertelen vagy Megalázó Bánásmód vagy Büntetés Elleni Védelméről, amelyet a Közgyűlés 1975-ben fogadott el (3452 (XXX) határozat), világosan megmagyarázza az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 5. cikkének és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 7. cikkének a jelentését, amelyek arról rendelkeznek, hogy senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. Ezt a tiltást tovább erősítette az 1984-ben elfogadott Egyezmény a Kínzás és más Kegyetlen, Embertelen vagy Megalázó Bánásmód vagy Büntetés Ellen (Közgyűlés, 39/46 határozat). Hasonlóképp a Nyilatkozat a Vallás vagy Meggyőződés Alapján Történő Türelmetlenség és Megkülönböztetés Valamennyi Formájának Kiküszöböléséről, amelyet 1981-ben a Közgyűlés hirdetett ki (36/55 határozat), amely világosan határozza meg a diszkrimináció nélküliség és a törvény előtti egyenlőség, valamint a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és a meggyőződés szabadságához fűződő jog – amelyeket az Egyetemes Nyilatkozat és a Nemzetközi Egyezségokmányok tartalmaznak – elveinek jellegét és hatókörét.

Hasonló helyzet uralkodik az ENSZ-rendszeren kívül elfogadott nemzetközi emberi jogi okmányok tekintetében. Például az Európa Tanács által 1950-ben Rómában elfogadott Egyezmény az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről bevezetője a következő szavakkal végződik:

abban az elhatározásban, hogy - mint az európai országok hasonló felfogású kormányai, melyek a politikai hagyományok, eszmények, a szabadság és a jog uralma közös örökségével rendelkeznek - megteszik az első lépéseket egyes, az Egyetemes Nyilatkozatban foglalt jogok közös biztosítására;

Az Afrikai Egységszervezet Addis Abebaban 1963-ban elfogadott Alapokmányának II. cikke úgy rendelkezik, hogy a Szervezet egyik célja „a nemzetközi együttműködés előmozdítása, megfelelően figyelembe véve az Egyesült Nemzetek Alapokmányát és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát”. Az Amerikai Emberi Jogi Egyezmény, amelyet 1969-ben írtak alá San Joséban, Costa Ricán, bevezetőjében kimondja, hogy az elvek, amelyeket hatályba léptet, az Amerikai Államok Szervezetének Alapokmányában, az Ember Jogai és Kötelezettségei Amerikai Nyilatkozatában, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában kinyilvánított elvek.

A Nemzetközi Bíróság bírái esetenként az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényében fogalt elveket idézik döntéseik alapjaként.

Nemzeti és helyi törvényszékek döntéseikben gyakran hivatkoztak az Emberi Jogok Nemzetközi Törvényében közzétett elvekre. Azonfelül az elmúlt években nemzeti alkotmányos és törvényhozói szövegek fokozottan rendelkeztek ezeknek az elveknek a jogi védelmét szolgáló intézkedésekről; valójában számos újabb keletű nemzeti és helyi törvényt nyilvánvalóan az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a Nemzetközi Egyezségokmányokban – amelyek az emberi jogok területén valamennyi jelenlegi és jövőbeni erőfeszítés jelzőfénye marad mind nemzeti, mind nemzetközi szinten - kinyilvánított rendelkezések alapján készítettek.

Végezetül a Bécsben, 1993. tartott Emberi Jogi Világkonferencia közfelkiáltással fogadta el a Bécsi Nyilatkozatot és Akcióprogramot, amelyben üdvözölte az emberi jogi okmányok kodifikálásában történt előrehaladást, és sürgette az emberi jogi egyezmények egyetemes megerősítését. Továbbá valamennyi államot arra ösztönzött, hogy amennyire csak lehet ne folyamodjanak fenntartásokhoz (I. rész, 26. bekezdés).

Így az Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye az emberi jogok történetében mérföldkő, valóságos Magna Carta, amely jelzi az emberiség alapvetően fontos időszakba érkezését: az emberi méltóság és érték tudatos megragadását.

Ugrás az oldal tetejére


[1] Az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága Hivatalának anyagai alapján összeállította a szerkesztő.

[2] Ezek szövege itt megtalálható.

[3] A Nyilatkozatnak a Közgyűlésben történt elfogadása, 1948. december 10. óta december 10-e az Emberi Jogok Napja – a szerk.

[4] Megjegyzés: Az Egyezségokmányokban két különböző Emberi Jogok Bizottságáról van szó. Az egyik az 1946-ban, a Gazdasági és Szociális Tanács funkcionális bizottságaként létrehozott Commission on Human Rights, amelyre a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 19. és 20. cikke is utal. [Ennek feladatait vette át 2006-ban létrehozott, magasabb szintű Emberi Jogi Tanács (Human Rights Council), amely már nem alárendeltje a Gazdasági és Szociális Tanácsnak.] A másik a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (IV. rész) megfelelően 1977-ben megalakított Human Rights Committee, amelyre az Első Fakultatív Jegyzőkönyv is hivatkozik. Jóllehet a bizottságok angol neve különböző, az egyezségokmányok hivatalos magyar fordításban (a törvényerejű rendeletekben), amelyet itt közlünk, megnevezésük megegyezik, s néha ez zavart okoz. Meg kell jegyezni, hogy a külügyi gyakorlatban egyre inkább elterjed az a megkülönböztetés, hogy a második bizottságot (Human Rights Committee) Emberi Jogi Bizottságnak nevezik.

Ugrás az oldal tetejére

Virtuart Web SolutionsFALEXX Portal System