Témánkat, a tanulmányban vizsgált kérdések általános fontosságán túl, néhány egyéb vonatkozása különlegesen időszerűvé teszi. Az egyik Európához kapcsolódik. Egyrészt az Európai Unió alkotmányával kapcsolatos tanácskozásokon éles vitát váltott ki az, hogy a földrész keresztény hagyományaira való hivatkozás szerepeljen-e a dokumentumban, másrészt a biztosok kiválasztásával kapcsolatos Buttiglione ügy ugyancsak érintett vallási értékekkel és állásfoglalásokkal kapcsolatos vonatkozásokat s éles szembenállásra került sor az Európa Parlament pártjai között. A magyar miniszterelnök vatikáni látogatása és megjegyzései a magyar Katolikus Egyház politikai szerepéről, főleg hazánkban bontakoztatott ki érdekes vitát a nemzeti politikai folyamat és az Egyház viszonyáról. Korábban, az a francia törvény váltott ki nemzetközi vitát, amelyik megtiltotta vallási jelképek használatát az állami iskolákban. Törökország esetleges EU csatlakozása élénkebbé tette az Iszlám európai szerepével kapcsolatos vitákat.

E tanulmány keretében nem általában a vallásokkal, hanem a vallási testületekkel, szervezeteik, intézményeik szerepével kívánok foglalkozni, elsősorban a nagy világvallások egyházi szervezeteinek szerepével a világfejlődés számos globálisnak tekintett kérdésében az ENSZ-ben s más államközi szervezetekben az emberiség közös gondjai értelmezésének s a világ szociális problémái menedzselésének folyamatában [1]. Már itt meg kell jegyeznünk, hogy nem minden jelentős vallás épített ki központi szervezetet. A legtöbb vallási közösség rendelkezik azonban valamilyen nemzetközi szövetséggel, s "holdudvarukba" különböző politikai pártok és civil szervezetek, tudományos és oktatási intézmények tartoznak, amelyek általában követik az adott vallás értékrendjét, legalábbis ennek alapvető társadalmi tanításait. Ezek természetesen nem jelentenek valamiféle homogén, zárt rendszert. A legtöbb vallási közösség keretében különböző irányzatok működnek, amelyek rendszerint az egyházi szervezetek állásfoglalásaiban, politikájában is tükröződnek.

A vallások értékrendjének pozitív elemei, épp úgy, mint az emberiség vallási megosztottságának következményei évezredek óta befolyásolták a történelem menetét. A vallás kettős társadalmi szerepe jól ismert. Egyrészt átívelése a politikai és földrajzi határokon összekötötte követőiket és sajátos szolidaritást alakított ki közöttük, másrészt megosztotta a föld lakóit, szigorú határokat építve közöttük.

A XX. század során erősödtek a szekularizációs tendenciák is. Véleményem szerint a szekularizáció nem általában a hit vagy a hívők ellen irányuló tendencia, hanem azt jelentette és jelenti, hogy az állam és a vallási közösségek egyenrangú partnerek, egyik sem rendelkezhet monopolhelyzettel, vagy különleges előjogokkal az országok keretében. A szekularizáció különösen az új vallások számára nyitott lehetőségeket a hívőkért folytatott versenyben. A hívők aránya a világ lakói körében többé- kevésbé állandó maradt. A föld lakóinak mintegy kétharmada valamilyen valláshoz tartózónak tekinti magát. Vitatott, hogy ebben a világrendben, az államvallások monopóliumának megszűntével, milyen mértékben hat az egyes államokban a többségi vallás értékrendje a közgondolkodásra és a civil társadalomra vagy a nemzeti politikákra. Sok országokban a vallás továbbra is sajátos társadalmi összetartó erőként szolgál, s nőtt azoknak az országoknak száma, amelyekben különböző vallási közösségek élnek együtt békésen vagy feszültségekkel telített légkörben. Új tényező a vallási közösségekkel kapcsolatban az is, hogy a XX. és a XXI. század globális társadalmi, politikai, gazdasági és tudományos kihívásai sokoldalúan befolyásolják helyzetüket és működésük feltételeit.

A tanulmány keretében a következő főbb kérdéseket érintjük:

• a főbb vallások a XXI. század elején és a globális transzformációk,
• az egyházi szervezetek szerepe a globalizáció folyamatában és következményeinek értékelésében,
• a nemzetközi rendszer és az egyházak,
• az egyházi szervezetek nemzetközi munkája,
• az egyházak szociális munkája.

A társadalomtudományok számára a fentiekkel összefüggésben is sok kérdés fogalmazódik meg az egyházak globális szerepével kapcsolatban, amelyeket még nem elemeztek megfelelően. Csak néhányat említek. Továbbra is helytálló-e az, a különböző társadalomtudósoktól származó vélemény, hogy bizonyos vallások pozitív szerepet játszanak a gazdasági és társadalmi fejlődésben, mások inkább az elmaradottság konzerválását segítik elő? Milyen mértékben járultak és járulnak hozzá a vallások és az egyházak a globalizáció folyamatához, s milyen értékeket és érdekeket fejez ki álláspontjuk e folyamat jellegével és jövőjével kapcsolatban? Áldozatai-e vagy haszonélvezői az egyházak a korunkban végbemenő nagy tudományos, társadalmi és gazdasági változásoknak? Milyen eszközei vannak az emberiségnek a fundamentalizmus veszélyeinek elhárítására vagy mérséklésére? Milyen szerepet játszhatnak a vallások és az egyházak földünk megosztottságának, egyenlőtlenségeinek, szociális gondjainak enyhítésében a XXI. században?

A vallások a XXI. század világában

A XXI. század elején mintegy 5000 vallási közösséget, egyházat és szektát tartanak nyilván. A hívők számáról hivatalos adatok nincsenek. Az alábbiak, különböző egyházaktól származó becslések.

Római katolikusok	1,2 milliárd
Egyéb keresztények	800 millió
Iszlám	1,3 milliárd
Hinduizmus	900 millió
Buddhizmus	360 millió
Hagyományos kínai vallás	225 millió
Afrikai és más törzsi vallások	250 millió
Shikkek	23 millió
Judaizmus	14 millió
Bahai	6 millió

Tíz vallási közösség tömöríti a hívők 90%-át. Az arányok közöttük az elmúlt évtizedek során módosultak. A leggyorsabban a keresztény felekezetek közül a Pünkösdisták száma emelkedett. Erre főleg Ázsiában és Latin Amerikában került sor. [2] A kereszténység keretében a katolikusok száma a fejlett világban, az Egyesült Államok kivételével alig nőtt, emelkedett viszont Afrikában, ahol a legnagyobb a katolikus hitre tértek száma. Az iszlám követőinek száma nemcsak a fejlődő világban növekedett, hanem Európában és Észak Amerikában is. A fejlett világban ez döntően két forrásból eredt: a bevándorlásból és az áttérésből.

A különböző vallások és az egyházak társadalmi szerepe a múltban is sok tényezőtől függött. Az adott társadalmi környezet jellege, tanításaik, doktrínáik vonzóereje, intézményeik hatékonysága és politikájuk célszerűsége voltak (és maradtak) ezek közül a legfontosabbak. Az elmúlt 10-12 évezred történelme, amelyik magában foglalta a nagy világvallások megszületését, elterjedését, versengését és együttélését, arról tanúskodik, hogy olyan korszakban, amikor bátran fogalmaztak meg és védelmeztek új eszméket, és ezeket terjesztve rendszerint a türelmet és a nyitottságot hirdették, segítették a társadalmak fejlődését. Amikor a vallás integrálódott a politikai hatalommal [3], s az egyházakat rendszerint az apologetika és a dogmatizmus jellemezte, a fennálló rend konzerválásához járultak hozzá. Hatalmuk védelmezése és kiterjesztése, a felsőbbrendűség, kizárólagosság és türelmetlenség eszméi és gyakorlata gyakran vezettek véres és kegyetlen vallásháborúkhoz. Sajátos történelmi szakaszt képviselt a keresztes háborúk kora is.

Az egyházak viszonya társadalmi, politikai és gazdasági folyamatokhoz az elmúlt két évszázad során különösen jelentős mértékben változott s a XXI. század elején az egyházak életében is óriási jelentőségűek földünk társadalmi környezetét átalakító hatalmas transzformációk. A föld népességének szaporodása és területi elhelyeződése terén végbementek arra vezettek például, hogy a hívők számának növekedésére a fejlett térségen kívül került sor, Latin Amerikában, Ázsiában és Afrikában. A kereszténység keretében lezárult egy hosszú az Iszlám hanyatlásával kezdődött történelmi ciklus, amelyik egyházainak fő központjaivá Európát és általában a fehér emberek világát tette. Több évszázados hanyatlás vagy stagnálás után megkezdődött az Iszlám új fellendülésének korszaka. A XXI. század első felében még nagyobb mértékűvé válik a föld demográfiai polarizáltsága. A föld népessége várható növekedésének 95 % - ára az alacsony jövedelmű országokban kerül sor. A következő harminc esztendő során évente várható mintegy 78 millió új földlakó közül kb. 40 millió 5 országban látja meg a napvilágot, Indiában, Kínában, Pakisztánban, Indonéziában és Nigériában. Részben a demográfiai változásokkal függ össze a településrendszer átalakulása is. 100 évvel ezelőtt a világ lakóinak négyötöde falusi településeken élt. A XX. század végén arányuk 50 % alá süllyedt és tovább csökken. A folyamat a világ fejlődő térségeiben inkább jellemezhető deruralizációként, mint klasszikus értelemben vett urbanizációs folyamatként, jóllehet egyes szakemberek a "szuperurbanizáció" korszakának tekintik a kialakuló szakaszt. Egyrészt, a városi és a falusi jellegű települések között új kölcsönhatások alakulnak ki s ennek, valamint más társadalmi, gazdasági és technikai tényezők hatására gyorsul mindenütt a hagyományos falusi életformák bomlása. Másrészt az elvándorlást a falvakból a legtöbb új metropolisban, a fejlődő világban nem kíséri a városi munkalehetőségek növelése és az urbanizált életmód terjedése. Városi nyomortelepek tömegei jönnek létre és a falusi szegénység áthelyeződik a városi településekre, degradálva azokat. Az egyházak számára is fontos kérdések egész sora fogalmazódik meg. Miképpen befolyásolja a településrendszer átalakulása a nők társadalmi helyzetét és szerepét s a különböző vallások állásfoglalását ezzel kapcsolatban? Milyen következményekkel jár a deruralizáció a család jövőjének alakulásában? A nemzetközi migráció is döntő mértékben a városi településeket veszi célba. Igen fontos kérdéssé válik az is, hogy miképpen lehet megakadályozni egymással szembenálló vallási- etnikai gettók kialakulását?

Nagymértékben hatnak az egyházakra a globális politikai és gazdasági változások is. A változások a XX. század során a hívők életét és gondolkodásmódját is sokoldalúan befolyásolták s a vallási szervezetek számára is sajátos, sok tekintetben új feltételek alakultak ki. A XX. század utolsó szakaszában ismét átalakult a nemzetközi rendszer. A kapitalizmus újra globális rendszerré vált s nemzetköziesedése minőségileg is új, minden korábbinál magasabb szintre emelkedett. A XXI. század elejére kialakult globális piaci rendszer számos területen és jelentős mértékben különbözik attól, mint amilyen a múlt század elején volt. Az amerikai szabályozott szabad piacgazdaság, Nyugat-Európában kialakult a szociális piacgazdaság, az Ázsiában működő "koordinatív-korporatív" piacgazdasági modellek mellett a fejlődő világban és a volt szocialista országokban különböző hibridek alakultak ki. A kapitalizmus különböző válfajaiban és reinkarnációiban történelmi és társadalmi sajátosságok, fejlettségi szintkülönbségek és más gazdasági adottságok játszottak szerepet. A XX. század e szakaszában történelmileg példátlanul gyors tudományos és műszaki fejlődés eredményeként született új gyártmányok és termelési eljárások radikálisan átalakították a termelés és fogyasztás szerkezetét az életmódot. A kapitalizmus modernizációs erői az alkotás és a rombolás sajátos kettősségét alakították ki. Életformáját, ismereteit, új termékeit más civilizációk keretében különösen a helyi politikai, gazdasági és tudományos elit integrálta. A globalizáció is a modernizáció sajátos kifejeződése. A technikai fejlődés jelentős mértékben csökkentette az időtényező és a távolságok szerepét. Globálissá tette a szabványokat és a fegyverzetet is. A tömegkommunikáció terjedésével széles mértékben terjedt a nyugati fogyasztási modell, és a szabványosított tömegkultúra is. Befolyásolta a kapitalista rendszer belső átalakulását és variációit a szocializmusnak a XIX. században megszületett elmélete majd azok a rendszerek, amelyek sajátos ellenpólusnak tekintették magukat s társadalmi alternatívát ajánlottak. A XX. század második felében számottevően megnőtt a főbb egyházak befolyása is a rendszer fejlődési alternatíváival kapcsolatos nemzetközi vitákban és a közgondolkodásban.

A Szovjetunió szétesése, a világkapitalizmus globális rendszerének visszaállása nemcsak a világ politikai térképét rajzolták át, új feltételeket és kihívásokat jelentenek a vallási szervezetek számára is. Különösen jelentősek olyan transzformációk, amelyek az egyének életét és gondolkodását közvetlenül is érintik: mindennapi élet szekularizációja, a szegénység és a globális egyenlőtlenségek növekedése, a családok átalakulása, a hagyományos falusi közösségek szétesése és a különböző városi nyomornegyedek, viskó és barakkvárosok kialakulása. Az egyházi szervezeteknek alkalmazkodniuk kell a tudományos és technikai fejlődés új viszonyaihoz és feltételeihez, a világ új politikai és gazdasági térképéhez. Új módon fogalmazódik meg, s a korábbiaknál lényegesebb kérdéssé válik az egyházak viszonya az államhoz a globalizálódó világban. Az állam és az egyházak viszonya a nyugati világban jóval a globalizációs folyamatot megelőzően vált lényeges kérdéssé. A "cuius regio eius religio" jelszava és gyakorlata sajátos szerepet játszott a történelemben. A Westphaliai béke óta megfogalmazódik a hivatalos államvallás és a szekuláris állam közti különbségtételben. Ez a téma nemcsak a Római Katolikus egyház és az iszlám szemszögéből lényeges. Ez a két vallás azonban a leggyakoribb hivatalosan deklarált államvallás illetve az utóbbi esetben adott ország életét átfogó sajátos életforma [4].

Az új kihívások hatásával kapcsolatos változások különösen nagymértékben érintették a Római Katolikus Egyházat, amelyik a globális kulturális transzmisszió legszervezettebb és legrégebbi intézménye. Ideológiája és szervezete transznacionális, tehát nem kötődik nemzetekhez. Az alkalmazkodás az új feltételekhez ezért különösen jelentős, de nem ismeretlen kihívás számára. Ami talán új, hogy egyidejűleg számos területen fogalmazódott meg az, hogy mit őrizzen meg az Egyház eddigi elveiből és gyakorlatából, illetve, hogy az alkalmazkodás igénye milyen új feladatok megoldását teszi szükségessé? Nem témája e tanulmánynak ezeknek taglalása. Néhány kérdés azonban különösen fontos. A globális szociális problémák, a szegénység, az egyenlőtlenségek növekedése és a különböző társadalmi küzdelmek megkérdőjelezték számos térségben a társadalmi bajokért felelősnek tekintett hatalomhoz való viszonyának hagyományos rendszerét. A szekularizáció és az iszlám terjedése, az evangelizáló protestantizmus térhódítása korábban kizárólagosnak tekintett befolyási területein ugyancsak komoly problémákat jelentettek számára. Túlságosan leegyszerűsítő lenne úgy fogalmazni, hogy a Római Katolikus egyház keretében a fundamentalisták és a modernizálók kerültek szembe az adott kérdésekben. Az egyház, a világ különböző térségeiben rendkívül különböző társadalmi gondolkodást képvisel. Megférnek benne a hagyományos dogmákat és hatalmi monopóliumokat védelmező konzervatívok, valamint a modern tudomány eredményeire építő irányzatok. A különböző irányzatokkal kapcsolatos tűrési határok függnek a kérdés és az egyházon belüli meghatározó irányzatok jellegétől. Különösen fontos szerepe van a Pápának a Római Katolikus Egyház ideológiai, politikai és szervezeti alkalmazkodásában és a tűrési határok kijelölésében. Ez a tény előnyös is lehet az Egyház számára, például az Iszlámmal összehasonlítva, ugyanakkor nehezebbé is teheti helyzetét.

A Római Katolikus egyház állásfoglalásai a globális változásokkal és következményeikkel kapcsolatban különösen a II Vatikáni zsinat óta jól tükröződnek a pápai enciklikákban.

A protestáns egyházakat tömörítő Egyházak Világtanácsának dokumentumaiban is sok érdemi vélemény fogalmazódott meg az elmúlt negyedszázadban, mindenekelőtt a globalizációval összefüggő társadalmi kérdésekről.

Egyre több iszlám társadalomtudós is elemzi azokat a globális változásokat, amelyek az elmúlt 2-3 évtizedben történtek. Következtetéseik azért is érdekesek, mert a nagy vallások közül az elmúlt évtizedben az Iszlám terjedt leggyorsabban, s hatása a fejlődő világban különösen jelentős, továbbá mert sokan tekintik az Iszlámot a XXI. század globális konfliktusai egyik fő forrásának.

A változásokhoz való alkalmazkodással kapcsolatban, különösen a nagy egyházak keretében, illetve tudományos "holdudvarukban" gyakorlatilag öt irányzat rajzolódott ki: a reformisták, akik a modernizáció hívei; az ortodox reformisták, akik ragaszkodnak bizonyos alapvető tételekhez, de nem elleneznek bizonyos reformokat; a neo-ortodoxok, akik elismerik a változásokat, de azt vallják, hogy minden változás a világban szervesen illeszkedik az adott egyház alapvető tanításaiba; az ortodoxok, akik szerint semmi változtatásra nincs szükség; s a harcos fundamentalisták, akik készek az erőszakos eszközök használatára is az adott egyház értékrendjének terjesztésében, és tényleges vagy vélt érdekeinek védelmében. Nem célja e tanulmánynak a különböző irányzatok elemzése. Ez sokkal mélyebb kutatást igényelne. Itt csupán azt kívánom hangsúlyozni, hogy különösen a reformisták és a harcos fundamentalisták közötti mélyülő ellentét igen fontos tényező az egyházak nemzetközi tevékenységében és szerepében. Egy amerikai szociológus-közgazdász a vallási fundamentalizmust a társadalmak vulkánikus kitöréseinek nevezte, amelyek a történelem során általában a társadalmi válságokkal és a bizonytalanság növekedésével voltak kapcsolatosak [5]. A tömegek nem szeretik a bizonytalanságot s ennek időszakaiban a vallási fundamentalizmusba menekülnek. A Keresztény, az Iszlám, a Zsidó vagy a Buddhista fundamentalizmus erősödése a XX. és a XXI. század nagy globális, regionális társadalmi megrázkódtatásaival, ezek helyi következményeivel függ össze. Thurow hangsúlyozza, hogy a fundamentalisták tulajdonképpen társadalmi diktátorok. Az a meggyőződésük, hogy egyedül ők ismerik és képviselik a helyes utat, másokat erőszakkal is arra akarnak kényszeríteni, hogy ezt kövessék, illetve, szélsőséges esetben, hogy megsemmisítsék vagy megbüntessék mindazokat, akiket ellenségeiknek tekintenek. A vallási fundamentalizmus valószínűleg még hosszú ideig fenyegetni fogja a világot. A fenyegetés rendkívül összetett. Az a tény például, hogy a fundamentalista "hitvalló" keresztény irányzatok igen jelentős befolyást gyakorolnak az amerikai politikára, nemcsak az USA belső viszonyait befolyásolja olyan témákban, mint az abortusz tilalma, vagy a kötelező ima az iskolákban, csökkeni az ENSZ Népesedési Világalapjának eszközeit is, a globális népesedéspolitika megvalósításában és kihat az amerikai külpolitika prioritásaira is. A zsidó fundamentalisták merev ragaszkodása az Ószövetségben meghatározott területekhez kedvezőtlenül hat a kompromisszumos megoldások lehetőségére a térségben.

A globalizáló egyházak

Nyilvánvaló, hogy az egyházak szerepe a XXI. század nemzetközi rendszerében jelentős mértékben függ jellegüktől és viszonyuktól a globalizációt meghatározó folyamatokhoz. Az Iszlám és a kereszténység univerzalitásának tényét hangsúlyozva, az Iszlám keretében reformistának számító Khatami iráni elnök, Genfben, az Egyházak Világtanácsánál tett látogatása alkalmából elmondott beszédében kifejtette, hogy "a Keresztény Isten, hasonlóan a muzulmánok Istenéhez az egész Univerzum és minden nép Istene. Ezért sem a kereszténység, sem az iszlám nem kötődhet csak egy korhoz, helyhez vagy néphez" [6]. Hasonló gondolatok játszottak és játszanak szerepet a keresztény egyházakon belüli ekumenizmusban, illetve olyan törekvésekben, amelyek még szélesebb méretekben, például az Egyházak Világparlamentje keretében igyekeznek egy tető alá hozni a különböző vallásfelekezeteket és irányzatokat.

Ali Mazrui, afrikai eredetű kiváló iszlamista társadalomtudós konkrétabban fogalmazta meg az egyházak és a globalizáció kapcsolatát, s kiemelte, hogy a vallások globalizáló szerepe jóval megelőzte a gazdaságét: " Az idők folyamán négy fontos motorja volt a globalzációnak: a vallás, a technika, a gazdaság és a birodalmak……A kereszténység globalizálódása I.Konstantín megkeresztelésével kezdődött, Rómában, 313-ban" [7]. Ez a tény Mazrui szerint egy olyan folyamatot indított el, amelynek eredményeként a kereszténység uralkodó vallássá vált, nemcsak Európában, hanem sok társadalomban, több ezer mérföldre attól a helytől, ahonnan elindult. Ebben a folyamatban a történelem során különleges szerepet játszott a Római Katolikus Egyház centralizált és hierarchikus szervezeti hálózatának kialakulása.

Más tudósok kiemelték azt, hogy az iszlám globalizálódása nem úgy kezdődött, hogy egy meglévő birodalom tért át egy új vallásra, ami megkönnyítette elterjedését, hanem a vallás követői alulról építkezve alakítottak ki birodalmakat, ami a vallás terjedésében nagyobb szerepet adott az erőszaknak. Ezzel szemben Sayyid Mawdudi, pakisztáni iszlamista tudós, akinek tanításai különösen nagy hatást gyakoroltak a muszlim világra, az Iszlám globalizáló szerepének erkölcsi vonzatát emelte ki, annak alapján, hogy az Iszlám "…olyan társadalmi rendszert ajánl az egész emberiség számára, amelyik a hiten, az erkölcsön alapul és nyitva áll minden nép számára…..Az Iszlám végső célja egy olyan globális állam, amelyben nincsenek faji vagy nemzeti előítéletek. Ez a globális rendszer mindenki számára egyenlő jogokat és lehetőségeket biztosít majd. Az ellenséges versengést olyan együttműködő rendszerrel váltja majd fel, amelyben az emberek segítik egymást." [8] Az "umma wahida", vagyis a Muzlimok egységes közösségének koráni eszméje átsugárzik az államhatárokon. Minden más megosztó tényezők, etnikait, társadalmit vagy nemzetit másodlagosnak tekint. (A nyugati értelemben vett államiságot az Iszlám viszonylag későn fogadta el,)

Sokban különbözik az előzőektől a modern zsidó szakirodalom. [9] Belső vitáinak egyik kérdése az, hogy a Judaizmus univerzális és nyitott vallásnak tekinthető-e vagy pedig a "kiválasztott népre" korlátozódik? [10] A felvilágosodás és az emancipáció hívei a teremtés közössége alapján az univerzális jelleget hangsúlyozzák, az orthodoxok szerint viszont a Teremtő kiválasztotta a zsidó népet, amelyből a Megváltó származik majd. Az orthodoxok és ultra-orthodoxok szerint a felvilágosodás és a reformok hirdetői a zsidóság liquidátorai. Sajátos, sokkal gyakorlatiasabb véleményt képvisel a zsidóság és a globalizáció kapcsolatában a zsidó szakirodalom egy másik képviselője, aki a vallási diaszpórák szerepének fontosságát emelte ki. Szerinte a zsidóság szétszóródása és koncentrációja a gazdaság bizonyos területeire (néha a rájuk kényszerített restrikciók miatt), áramlásuk a gazdasági élet centrumai felé, s talán vallási és etnikai sajátosságaik is, bizonyos előnyöket jelentettek számukra, amelyek szükségesek voltak a globális gazdaságban, a különböző történelmi korszakokban. A zsidó történészek - írja az egyik elemző - tartózkodtak attól, hogy szisztematikusan és összehasonlító módon elemezzék a zsidóság szétszóródása és a globalizáció közötti kapcsolatokat. Ezt pontosan azért nem tették, mert attól tartottak, hogy az antiszemiták a világ pénzügyeinek ellenőrzésével vádolják majd őket. A zsidók nem a világgazdaság egyedüli vezető szereplői és az antiszemiták állításaival ellentétben nem a leggazdagabbak. Kritikus és újító szerepet játszottak azonban a kereskedelem és a pénzügyek terén a történelem különböző korszakaiban [11].

A globalizációval foglalkozó Hindu és Buddhista tudósok azt hangsúlyozták, hogy vallásuk és az erre épülő civilizációk nem igyekeztek "globalizálni", de természetes tulajdonságaik alapján alkalmasak az emberi közösség befogadására. Szerintük, az ázsiai térségre mindig nagyszámú különböző vallási közösségek együttélése volt jellemző. A Hinduizmusnak, a Buddhizmusnak a Taoizmusnak és a Zen-nek azt a közös vonását emelik ki, hogy a világ teljes egységét hirdetik, s ebben az értelemben a globalizálódás teljesen természetes folyamat. Ezeket a vallásokat számos vezető képviselőjük alkalmasabbnak tartja arra, hogy a XXI. században a globalizáció és a diverzifikált világ közti ellentmondást feloldják. Lényegében a történelmi sokrétűség hagyományainak alapján fogalmazta meg a Dalai Láma a következőket:" A mai világ azt kéri tőlünk, hogy fogadjuk el az emberiség egységességét. A világ sok problémájára és konfliktusára azért kerül sor, mert szem elől vesztettük annak közös tapasztalatát, ami összeköt bennünket, mint emberi családot. Elfelejtjük, hogy a faji, vallási, világnézeti és más eltérések ellenére a népek egyenlők vágyakozásaikban a béke és a boldogság iránt. A múltban a különböző közösségek megengedhették maguknak, hogy alapvetően elkülönültnek tekintsék egymást. Egyesek teljes elszigeteltségben is létezhettek. Manapság azonban, ami akár egy távoli térségben is történjék, sok más térséget is érint. Kölcsönös függőségünk mai összefüggéseiben az önérdek mások érdekeinek figyelembevételét is jelenti" [12]

A Hinduizmus egyik tudós képviselője hasonló gondolatokat fejtett ki: " A szervezett vallás a kulturális haladás és a politikai ellenőrzés eszköze. A kereszténység Európa érdekeit szolgálta, az Iszlám az arab, a perzsa és a török világét.….A vallásháborúk a korábbi korszakokban a legyőzöttek elpusztításához, s kevésbé gyakran, asszimilálásához vezettek. A szervezett vallások papsága abban a közvetlen fizikai ellenőrzést jelentő időben nem tűrt hittételeikkel versengőket. Az internet és a tömegoktatás korában ilyen ellenőrzésre nem számíthatnak…..A hagyományos társadalmakat mindezek ellenére a nyugati kultúra hegemón hatalma fenyegeti…..A Hinduizmus több okból is egyedülálló szerepet játszhat a kibontakozó drámában. Miután lényege a lelki élet, s minden olyan utat elfogad, amelyik a nélkül hozhatja össze az embereket, hogy félniük kellene saját kultúrájuk elvesztésétől" [13].

A fenti véleményekből is nyilvánvaló az, hogy az egy Istent hívő, a több Istent tisztelő és a természet-vallások nem azonos módon reagálnak a globalizációval kapcsolatos problémákra.

Érdemes egy olyan álláspontot is megismerni, amelyik a globalizálódó és sokrétű világ egyik következményének a vallások szerepe csökkenését vetíti előre. A XX. század utolsó harmadában, különösen világosan fogalmazta meg ezt a gondolatot például Salman Rushdie a híressé vált Sátáni Versek szerzője. Azt írta, hogy az emberiség hibridizációja, a különböző vallások, kultúrák, ideológiák és politikák kölcsönhatásai nyomán a hagyományos vallások eltűnnek [14].

Egyházak a XXI. század nemzetközi rendszerében

Rushdie jóslata mindeddig nem következett be. A globalizáció és a kölcsönös függőség erősödése azonban sokoldalúan befolyásolta az eddigiekben is és nyilvánvalóan a jövőben még inkább az egyházak életét, működését és a nemzetközi társadalmi politikai folyamatokhoz való kapcsolódását. Reagálásuk jellegét végső soron hagyományaikhoz és dogmáikhoz való kötődésük, az új befogadására való képességük és az alkalmazkodás kényszere határozzák meg. A globalizációs folyamat több összefüggésben is hat az egyházakra és a vallási kérdések és konfliktusok nemzetköziesedesére.

Különös jelentőségű forrása a vallási kérdések nemzetköziesedésének az emberi jogok védelmének és terjedésének nemzetköziesedése, amelybe a vallásgyakorlás joga is tartozik Az Egyetemes emberi jogok 1948-as deklarációjának 18. paragrafusa, az 1966-ban elfogadott Nemzetközi Konvenció a polgári és politikai jogokról megtilt mindenfajta vallási diszkriminációt. Az ENSZ-ben, 1981-ben elfogadott Deklaráció a vallási alapon álló diszkrimináció és türelmetlenség minden formájának megszüntetéséről még specifikusabb. Az amerikai külügyminisztérium emberi jogokról szóló jelentése például 1970 óta foglalkozik a vallási jogokkal, s újabban külön jelentést tesz közzé a vallási jogok érvényesüléséről.

A vallási kérdések nemzetköziesedésének igen fontos oka az a szerep, amelyet a vallási megosztottság játszik vagy játszhat a XXI. század nemzetközi rendszerének konfliktusaiban.

A XXI. század jövő konfliktusainak valószínűsíthető vallási töltetét, a világpolitikai folyamatok jövőjével összefüggésben fogalmazta meg Samuel Huntington amerikai társadalomtudós, aki civilizációk összeütközését, és ebben az iszlám növekvő szerepét jósolta. [15] Véleménye szerint elsősorban az iszlám és a Confucianizmus támadja a keresztény eszméken alapuló olyan értékeket, mint a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok. Különösen nagy jelentőséget tulajdonít a több mint egymilliárd hivőt tömörítő iszlámnak. Néhány specifikus konfliktuspárt és centrális térséget is megfogalmaz: az iszlám és az ortodox kereszténység Oroszországban, az iszlám és a hindu Indiában, a hindu és a kínai Ázsiában az iszlám és a nyugat, több térségben. Véleménye szerint az afrikai és latin amerikai civilizációk, amelyeknek központi államai nincsenek továbbra is a nyugattól maradnak függő helyzetben. Latin Amerika és a nyugati világ szorosabban integrálódnak. Japán növekvő mértékben vonzódik az egyre erősebbé váló Kínához. Huntington világképe meglehetősen leegyszerűsítő. Az egyes civilizációkat döntően a vallással azonosítja, s e téren is monolitikusnak tekinti. Nem foglalkozik megfelelően a konfliktusoknak a szegénységben, a kirekesztésben rejlő potenciális gyökereivel. Vitathatatlan azonban, hogy ha a döntően a nyugati világ által befolyásolt intézmények és a mögöttük lévő gazdasági és politikai érdekstruktúrák nem lesznek képesek érdemi változások kezdeményezésére a hatalmas és növekvő egyenlőtlenségek csökkentése, a szegénység legrosszabb formáinak felszámolása terén, Huntington jóslata esetleg más formákban valóra válhat. Az 1990-es években a vallási és politikai fundamentalizmus globális méretekben erősödött. A civilizációk összecsapásában a legharcosabb álláspontot pillanatnyilag valóban az iszlám politikai fundamentalistái foglalják el. Az iszlám fundamentalizmus mellett politikai erőre kapott és kormányra került a hindu fundamentalizmus, erősödtek a buddhista fundamentalista irányzatok. Közös jellemzőjük a nyugatellenesség és a nyugati világ modernizációs modelljével való szembenállás.

Huntington jóslatát sokan látják igazoltnak abban, hogy a diaszpórák átviszik és gyorsan nemzetköziesítik a vallási töltetű konfliktusokat a fejlett világba is. Nagyszámú, megközelítően tizenhat millió legális és illegális vendégmunkás dolgozik például Nyugat-Európában. Ezek közül 14 millió vallja magát az iszlámhoz tartozónak. Az USA-ban az iszlámhoz tartozók nagyobb arányt képviselnek, mint a hosszú időn keresztül első nem keresztény vallás hívei, az amerikai zsidóság. Jelenleg már több mint 1000 Korán Iskola működik az USA-ban. Nő az iszlám követőinek száma a latin-amerikai földrészen is, de a leggyorsabb a növekedés Afrikában, amelyik ma a katolicizmus és az iszlám versenyének fő területe. A következő évtizedek során a népesedési polarizáció és a gazdasági fejlődés globális egyenlőtlenségei történelmileg példátlan áramlási hullámot indíthatnak el az iparilag fejlettebb vagy a földterületek, ivóvíz és más természeti feltételekben kedvezőbb helyzetben lévő országokba, ami még inkább növeli a vallási-etnikai keveredést. Ha ezeket a folyamatokat nem lesznek képesek megfelelően menedzselni, ez igen súlyos regionális és globális konfliktusforrássá válhat.

Különösen a 2001. szeptember 11-i tragikus események óta sajátos kérdésként fogalmazódik meg az, hogy a nemzetközi terrorizmus miképpen kapcsolódik a vallási konfliktusok kérdéséhez és különösen az iszlám fundamentalizmushoz?

A nemzetközi terrorizmus hátterében azonban igen különböző erők állnak. A világon jelenleg ismert több min 100 terrorista szervezetből 46 tekinthető olyannak, amelynek nemzetközi hálózatai is vannak. 30 terrorista szervezet kötődik valamilyen nemzet vagy etnikai csoport függetlenségi, az államiságért folytatott harcához vagy vallási közösséghez, különösen az Iszlámhoz. Az Iszlám vallási kultúrájára sajátos kettősség jellemző. Egyrészt a másokkal szembeni türelemre, udvariasságra és megértésre, az emberi méltóság tiszteletére nevel. Ez azonban meghatározott feltételek mellett gyorsan válthat gyűlöletté, vadsággá, kegyetlenséggé másokkal szemben. A terrorizmus vallási célú használata, illetve vallási igazolása azonban sohasem volt az Iszlám monopóliuma és ma sem az.(Erre utal például Észak Írország példája) Az abszolút igazságokat hívó és hirdető vallási fundamentalizmus különösen termékeny táptalaja volt az erőszaknak és ma is az a terrorista szervezetek számára. Az Iszlám azonban legfeljebb abban különbözik más ideológiák fundamentalizmusától, hogy az öngyilkos terroristáknak különleges elbánást ígér a másvilágon.

A Huntington által megfogalmazottakkal szemben, amelyik a vallási megosztottság jelentőségét emelte ki, az ENSZ az egyházak pozitív hatását, erkölcsi tanításaik alapvető hasonlóságát igyekszik felhasználni a béke, a nemzetközi együttműködés és a társadalmi gondok enyhítésének elősegítése érdekében. A Világszervezet a hidegháború éveiben is fontosnak tartotta a vallási vezetők részvételét az ENSZ világ- konferenciáinak munkájában. A pápai látogatások különösen fontos eseményei voltak a Világszervezet életének.

Az ENSZ keretében XXI. században a nemzetközi szervezetek az egyházak potenciálisan pozitív szerepét elsősorban két területen tartják fontosnak. Az egyik terület a békéért és a nemzetközi együttműködés hatékonyságának javításáért folyó munka s mindenekelőtt a globális dialógus. A másik terület, amelyen az egyházi szervezetek a múltban is jelentős szerepet játszottak, a nemzetközi humanitárius, tevékenység. Ez utóbbinak különös jelentőséget adnak a Millenniumi program célkitűzései a szegénység, a nélkülözés csökkentése érdekében. Kofi Annan kezdeményezésére, 2000 augusztusában, tehát a Millenniumi közgyűlés előtt hívta össze az ENSZ a világ vallási és spirituális vezetőinek csúcskonferenciáját a Millenniumi célok megvalósításának elősegítése érdekében. Ez volt a világ egyházi vezetőinek történelmileg legátfogóbb tanácskozása. Annan bevezetőjében egyrészt a vallások hatalmas erkölcsi erejét hangsúlyozta, másrészt közös felelősségüket emelte ki egyebek között a türelmesség, a másság elfogadása, a szomszédok szeretete eszméinek előmozdításában, amelyek szinte valamennyi vallás tanításaiban és az ENSZ alapokmányában is szerepelnek. Az ENSZ alapokmányát annak szelleme hatotta át, ami egyesíti, s nem, ami megosztja az emberiséget [16]. Az egyházak szerepe nem az egyetlen, s talán nem is a legfőbb forrása a vallási értékrenden alapuló nézetek megjelenése a Világszervezetben. A vallási, de különösen a fundamentalista mozgalmak befolyásolják egyes államok bel és külpolitikáját is. Számos jelentős politikus fellépésében esetenként meghatározó szerepet játszanak annak a vallásnak értékei és tanításai, amelyhez tartozik. Ez nem szűkül Iránra vagy Szaúd-Arábiára. Az Egyesült Államokban például a protestáns fundamentalizmus eszméi jelentős hatást gyakorolnak a Bush adminisztráció külpolitikájára. Az ENSZ közgyűlése a XXI. század első esztendejét Khatami iráni elnök javaslatára nyilvánította a civilizációk párbeszéde évének [17]. Az ENSZ tagállamai lelkesen fogadták a javaslatot. Úgy látták, hogy a kulturális sokrétűség alapjában pozitív tényező, amelyik gazdagítja az emberiséget. A dialógus feltételezi a civilizációk egyenlőségét és jogát a különbözőséghez. Célja az, hogy a bizalmatlanságot csökkentse egymás jobb megértésének segítségével, s hozzájáruljon gazdasági és társadalmi problémák megoldásához. Az iráni elnök célja valószínűleg nemcsak az volt, hogy megismertesse az iszlám eszméit és értékeit a világgal, hanem hogy kiemelje az iszlám civilizáció fontosságát és másságát azokkal szemben, akik az egyetemes emberi civilizáció megteremtésének céljait a nyugati civilizáció viszonyainak globálissá tételében határozzák meg.

Az egyházak és a globális rendszer főbb problémái

Az egyházak jellegéből következik, hogy szerepük a világnézeti kérdésekben, a közgondolkodás formálásában különösen jelentős lehet. Egyes vallási közösségek filozófusai a múltban is foglalkoztak valamilyen az emberiség számára optimálisnak tartott világrend kialakításával. Már igen korán megjelentek az olyan eszmék, amelyek a világot sajátos értékrend alapján szerették volna egyesíteni, s ebből kizárták mindazokat, akik más értékeket vallottak az egyének és a társadalom viszonyában a hatalom gyakorlásában és az államközi kapcsolatok normáiban. Mi az egyházak viszonya ahhoz a három eszmei irányzathoz, amelyik a globalizálódó világ jövőjével kapcsolatban különösen jelentős. Az egyik a globalizmusnak a kollektív, közösségi eszméken alapuló, lényegében humanista megfogalmazása, amelynek centrumában az egyenlőségre. az emberi jogokra, a háború és erőszak nélküli fejlődésre épülő un. pluralista és szociális világ koncepciója áll. Ebben sajátos eszmei találkozási pontok jöttek létre a szociáldemokrácia, a zöld mozgalmak, a kereszténység, mindenekelőtt a mai katolikus egyház és különböző, olyan tudományos csoportok között, mint például a Római Club. A szociális világ koncepciójától nagymértékben eltér egy másik, a neoliberális, libertariánus megközelítés, lényegét illetően a piacgazdaságra épülő univerzalizáló, technokrata globalizáció eszmerendszere, amelyik a technikai fejlődés, a piacok és a nemzetközi vállalatok érdekeiből kiindulva fogalmazza meg a globalizálódás céljait és eszközeit, s a piaci viszonyokat tekinti az egyéni jólét megteremtése legfőbb forrásának a globális rendszerben is. Egyesek ezt a transznacionális társaságok ideológiájának tekintik, és a társadalmi darwinizmus nemzetközi megfogalmazódásaként fogják fel, annak alapján, hogy lényegében természetesnek tekinti a globális versenyt, elfogadja, sőt maximálisan hasznosítani igyekszik a globális egyenlőtlenségeket, ellenzi a globális redisztribuciót a szociális problémák enyhitésében. E nézetkör sem idegen, mint látni fogjuk, bizonyos vallási csoportoktól. A harmadik kategóriába több nézetkör sorolható, az egyik a nemzetközpontú megközelítés, a globalizációs folyamatot szinte kizárólag az állami, nemzeti, a nemzetbiztonsági érdekek szemszögéből vizsgálja s a célja ezek maximális érvényesíthetősége. Ez a nézetrendszer esetenként elfogadja ugyan a globalizálódás előnyös oldalait az adott ország szemszögéből, de azonnal befelé fordul, ha érdekeit a folyamat sérti. E nézetrendszer egyik gyakorlati megjelenése a kooperatív unilateralizmus. A globalizálódással és annak fő szereplőivel egyértelműen szembenálló nézetrendszer a neonacionalizmus és a nemzeti populizmus. Sajátos helyet foglalnak el a globalizációval szembenálló eszmék tárházában azok a nézetek, amelyek elsősorban a fejlődő világban hódítottak teret, s a globalizálódást a nyugati világ ideológiai, politikai és gazdasági eszközének tekintik hatalmának kiterjesztésére. Ez, mint láttuk, különösen az Iszlám körében népszerű.

A különböző egyházak szervezetei, kutatóintézetei a világfejlődés új tendenciáinak elemzését természetesen mindenekelőtt az adott vallási közösség értékrendje alapján végzik. Céljai között alapvető fontosságú a hívők és a papság orientálására. Ez egyben alapul szolgál arra is, hogy új magatartási normákat és stratégiát dolgozzanak ki világméretű, regionális hálózatuk számára. Az információk gyűjtése, a tények tolmácsolása és a követendő magatartások ajánlása gyakran csak az egyházak belső szervezetét hivatott szolgálni. Különösen a nagy világvallások esetében, amelyek átfogó tudományos kutatói, oktatási és információs hálózatokkal rendelkeznek, egyre gyakrabban kerül sor arra, hogy az elemzések és állásfoglalások a globális rendszer tájékoztatását és befolyásolását célozzák.

A Római Katolikus Egyház különleges helyzete e tekintetben nyilvánvaló. Az egyházi szervezetekhez, s különösen a szerzetesrendekhez kötődő tudományos kutatóintézetei, egyetemei, fontos és sokrétű szellemi erőt koncentrálnak. Különösen jelentősek a Jézus Társasághoz kapcsolódó tudományos kutatóintézetek és egyetemek. A Római egyház tulajdonában lévő, vagy intézményeihez kötődő rádió és tv csatornák átfogják a világot. A Pápai Tudományos Akadémia, s ezen belül a Társadalomtudományi Akadémia különösen fontos központja az elemző és normatív munkának.

A Római Katolikus Egyház hivatalos stratégiai állásfoglalásai szemszögéből alapvető fontosságúak a pápai enciklikák. Ezek közül jelent tanulmányban különösen a globális társadalmi változásokkal és a szociális stratégiákkal összefüggő enciklikákat emelem ki. Az első ilyen enciklikák a fejlett világ társadalmi kérdéseit taglalták s alakítottak ki követendő célokat a Római Egyház számára (Rerum Novarum, 1891, Quadragesimoi Anno, 1931, Mater et Magistra, 1961) [18]. A későbbi enciklikák már a globális társadalmi problémákat elemezték, s ajánlottak stratégiákat az egyház és a világ számára. (Populorum Progressio,1967, Laborem Exercens, 1981, Sollicito Rei Socialis, 1987). Ez utóbbinak különösen nagy jelentősége volt a már egyre inkább látható globális egyenlőtlenségek és a szegénység növekedése elleni nemzetköz fellépés szükségességének hangsúlyozásában. A XX. század egyik legnagyobb jelentőségű átalakulását elemezte, és javasolt új stratégiát a “Centesimus Annus" elnevezésű enciklika [19]. A Pápa egyrészt a világ kulturális sokrétűségével és ennek közös gyökerével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a különböző kultúrák lényegében az egyéni lét jelentése keresésének különböző útjai s mindegyik tulajdonképpen erőfeszítés a világ misztériumainak magyarázatára. E pápai enciklika egyben globális megközelítést és stratégiát ajánlotta kommunizmus összeomlása után kialakult helyzetben, annak érdekében, hogy egy igazságos gazdasági, társadalmi és politikai rendet alakítsanak ki. Az Enciklika azt emelte ki, hogy a kommunizmus összeomlott ugyan, de a világ egyetlen olyan problémája sem oldódott meg, amelyik a kommunizmus megjelenésében szerepet játszott. Felhívta a figyelmet a társadalmi elidegenedés súlyos veszélyeire, ha a legrosszabb kereskedelmi kapitalizmus értékrendje válik a jövő cselekvés fő ösztönzőjévé. A Centesimus Annus és az ezt követő, a világ nagy kérdéseivel és jövőjével foglalkozó enciklikák javaslatainak vezéreszméje a szociális gondolatokkal átszőtt keresztény közösségi elv, a kommunitarianizmus. Ennek alapján kíván egy új világrendet felépíteni. Lényege az, hogy a piacgazdaság alapvetően nagyobb hatékonyságát elfogadva, szükségesnek és lehetségesnek tartja egy igazságosabb és egyenlőbb elosztásra épülő világ megteremtését. Sajátos középutat ajánl a marxi eszméknek tulajdonított szélsőséges kollektivizmus és a korlátlan kapitalizmusnak tulajdonított szélsőséges individualizmus között. Ezeknek az eszméknek a fontossága különösen nagy lehet a fejlődő országokban, ahol a világ egymilliárd katolikus vallású polgárainak többsége él, s amelyik a világrendet formáló ideológia és politikai összecsapásoknak fő színtere lesz a XXI. században. II János Pál a Vatikánt döntő tényezővé kívánta tenni ebben a jövőt formáló küzdelemben.

Fontos kérdéseket fogalmazott meg a fentiekkel összefüggésben II János Pál, a Pápai Társadalomtudományi Akadémia egyik tanácskozásához intézett üzenetében: "A Kelet és Közép-európai kollektivista rendszer összeomlása óta, amelyik jelentős hatással volt a harmadik világra is, az emberiség új szakaszba lépett. A piacgazdaság gyakorlatilag az egész világot meghódította. Ez nemcsak a gazdasági és társadalmi rendszerek kölcsönös függőségét erősítette, hanem új filozófiai és erkölcsi eszmék terjedését is. Ezek a világ szinte minden részén bevezetés alatt álló új munka és életfeltételekre alapulnak. Az Egyház gondosan elemzi ezeket az új tényeket szociális tanításai elveinek fényében. Ennek érdekében el kell mélyítenie ismereteit ezekről az új jelenségekről. A kereskedelem globalizálása komplex és gyorsan kibontakozó jelenség. Fő jellegzetessége az emberek, a tőke és az áruk mozgása akadályainak kiküszöbölése. Magában hordozza a piac diadalát és logikáját, ami viszont gyors változásokat hoz a társadalmi rendben és kultúrákban. Sok ember, különösen a kedvezőtlen helyzetben lévők úgy tekintik ezt, mint valami, amit rájuk kényszerítettek, semmint olyat, amelyben aktívan részt vehetnének. A Centesimus Annus c. Encyklikai levelemben megjegyeztem, hogy a piacgazdaság egyik módja annak, hogy megfelelően reagáljanak az emberek gazdasági szükségleteire, miközben tiszteletben tartják szabad kezdeményezésüket. Szükség van azonban arra, hogy ezt a közösség ellenőrizze. Ez azért lényeges, hogy elkerüljük a társadalmi viszonyok redukálását a gazdasági tényezőkre és, hogy megvédjük azokat, akiket foglyul ejtett a kizártság és a marginalizálódás" [20]

A globalizációs folyamat pozitív aspektusai, humánusabbá tételének lehetősége és szükségessége is megfogalmazódottak Római Katolikus Egyház különböző dokumentumaiban. Meg kell itt jegyezni azt is, hogy a szolidaritás értelmezése a Római egyház szociális tanításaiban egy fontos területen különösen eltér a fogalom ENSZ-ben elfogadott értelmezésétől. Az egyház nem úgy tekinti a szolidaritást, mint segélypolitikák vagy együttműködési programok összességét, hanem mint az egyének erkölcsi tulajdonságát, belső énjének átalakítását, amelyik egyaránt elősegíti az egyénben (egyéni bűn) és a táradalomban (strukturális bűn) lévő megosztottság forrásainak leküzdését. [21]

A Római Egyház elemzései között a szolidaritás értelmezése szemszögéből különösen figyelemreméltó a Pápai Társadalomtudományi Akadémiának 2004. áprilisában a jóléti állam válságával foglalkozó konferenciája, amelyik a XXI. század viszonyainak elemzése nyomán "hármas válság" kialakulásának tényét emelte ki. Ennek összetevői: a jóléti válság, a család válsága és a társadalmi környezet válsága. A konferencia dokumentumai igen részletes cselekvési programot is megfogalmaztak, amelyek a szolidaritásnak egyéni és társadalmi aspektusait is összekapcsolják.

Más keresztény vagy keresztyén felekezetek is rendelkeznek fontos és nagytekintélyű kutatóintézetekkel és egyetemekkel. Ezek azonban lényegesen nagyobb mértékben decentralizáltak, mint a Római Katolikus Egyház intézményei. Igen fontos szerepet játszik az elemző és az információs munkában az Egyházak Világtanácsa, amelyik szoros kapcsolatban áll a keretei közé tartozó egyházak kutatóintézeteivel. A Világtanács apparátusa maga is elemzi, értékeli és tolmácsolja az információkat. Igen fontosak a Világtanács különböző ajánlásai is a tagjai számára. Ezek rendszerint az EVT-hez kapcsolódó civil szervezetek orientálását is szolgálják. Állásfoglalásai esetenként lényegesen radikálisabbak, mint a pápai Enciklikáké.

Az Egyházak Világtanácsa a globalizációs folyamattal összefüggésben egyik fontos dokumentumában például a következőket fogalmazta meg: “A hidegháború utáni zűrzavar döntő jellemzője a neo-liberális “szabad piac" gazdaság rákényszerítése a globális társadalomra. A gyengébb államok erejét arra, hogy megvédjék szuverenitásukat és nemzeti érdekeiket, a piac nevében nagymértékben csökkentették, és néhány esetben elpusztították. A nemzetközi viszonyok olyan alapvető elvei, mint az igazságosság és becsületesség kiszorulnak a profit hajhászók csapásai nyomán. Mindez eltérő módon hat a gazdagokra és a szegényekre. Az emberek körében reménytelenség, harag és kiábrándultság uralkodik. Korunk egyetlen más rendezőerejének sincs olyan gyengítő hatása a közösségekre, a nemzetekre, az államokra és az egyházra. Az egyházakat a szegény és a gazdag társadalmakban ostrom alá vették ezek a megosztó és bomlasztó erők. Sokan közülük egymás ellen versengenek a “lelkekért" és a csökkenő erőforrásokért. A globalizációs folyamat komplexebb és sokkal nagyobb erők viszik előre, mint azok, amelyekkel az eddigiekben szembe kellett néznünk. Mindenen áthatol, rendszerszerű és gyakran arctalan. A társadalmakban végbemenő mély erkölcsi, sőt lelki összeomlást tükrözi. Rávilágít sok megszokott eszközünk és elemzésünk elégtelenségére...... “ [22]

Az Iszlám elemző és normatív tevékenységének fő központjai a nagy Mohamedán egyetemek, amelyek nemcsak orientálják a vallás híveit és a papságot, hanem igen fontos képzési feladatokat is betöltenek. Elemzései, ajánlásaik jelentősége igen nagy a decentralizált vallási intézmények orientálásában és az esetleges közös fellépés elősegítésében és ösztönzésében. Az Iszlám keretében emiatt is jellemző az irányzatok sokrétűsége, amelyik mindenekelőtt a globalizációval való szembenállás radikalizmusának különbözőségében jut kifejezésre. A különböző irányzatok nemcsak a papság állásfoglalását befolyásolják a globalizáció és következményei értelmezésében, hanem, hanem a befolyásuk alatt álló civil szervezetek és mozgalmak magatartását is. Az Iszlám közösségei és szervezetei a világ különböző térségeiben igen ellentétes álláspontokat, és gyakran végleteket képviselnek, még az olyan azonos irányzatok keretei között is, mint a shiiták vagy a szunniták: a fundamentalizmustól [23] és a harcos radikalizmustól a türelmes együttműködésig a társadalmak más eszméket valló csoportjaival azokban a kérdésekben, amelyeket a globalizáció szemszögéből különösen fontosnak tartanak. Ezek közé tartoznak például olyan kérdések, mint a Nyugat és az Iszlám viszonyának jövője általában, s különösen a globalizáció következményeivel kapcsolatban, a jelenlegi Iszlám társadalmak jellegének és magatartásának definiálása olyan kérdésekben, mint a demokrácia és az emberi jogok, a jihad problémája és értelmezése a XXI. század világában, más egyházakhoz illetve ezek követőihez való viszony. Egyes Iszlám tudósok például a globalizációs folyamattal kapcsolatban főleg olyan kérdésekre összpontosítják figyelmüket, mint a nyugati értékrendre épülő modernizációs folyamat és az Iszlám értékrendjének összehangolhatósága vagy konfliktusossága. A XXI. század elején egyébként az Iszlám, a nyugati kulturális értékekkel szembenálló legbefolyásosabb eszmei irányzat a fejlődő világban. Iszlamista tudósok között sokan élesen támadják, s úgy tekintik a globalizációt is, mint a Nyugat törekvésér arra, hogy uralmát kiterjessze a világ többi részére, főként gazdasági eszközökkel. Egy Mozlim társadalomtudós ennél is tovább ment, s a kereszténység szerepét hangsúlyozva a következőket írta: "A globalizáció koncepciójának és alkalmazásának specifikusan keresztény jellege van. A gyarmati időszakban, a gyarmatosító hatalmak az evangelizálók társaságában meneteltek. A piaci rendszer védelmezőit ma is a keresztény eszmék és intézmények befolyásolják….A globalizáció és a modernizáció valamint a gazdasági fejlődés konfliktusba került az Iszlámmal". [24] E szerző szerint az amerikai befolyás és az iszlám fundamentalizmus keveredése kaotikus helyzetet teremtett több ázsiai országban. / a szerző elsősorban Afganisztánra utalt/ Khomeini, iráni vallási vezető által meghirdetett "Iszlám Világforradalom" eszméje, amelyik felhívta a mozlimokat, hogy mindenhol lázadjanak fel korrupt vezetőik ellen, s alakítsák át országukat Isten törvényei szerint, nem áll messze a fenti szerző véleményétől.

Az ázsiai vallások közül, mindenekelőtt a Buddhista tudósok elemzései foglalkoznak a globalizációval összefüggésben a nyugati modernizációs eszmék, gyakorlat és értékrend, valamint vallási hagyományaik közötti konfliktusokkal. Az egyik Buddhista tudós írta ezzel kapcsolatban: "….a házasság a technika és a szabad piac között rendkívül anyagias fogyasztói kultúrát eredményezett. Ennek alapja az a feltételezés, hogy az anyagi jólét és az érzékiség az élet egyedüli értékes céljai. Jelenleg talán az a konzumerista kultúra, amelyet a hirdetések és a média ösztönöznek, képezi talán a leglényegesebb kihívást azzal a nézettel szemben, hogy a lelkiek az emberek életének hatékony erői. A városokban e kultúra kibontakozása a jómódú elitet a hedonizmus ködébe burkolta. Ez a folyamat irigységet, ellenállást és reményvesztést táplál. [25]

A globalizációs folyamatot és következményeit a helyi közösségek érdekeivel és értékrendjével összehangolhatónak tekintették és tekintik több ázsiai országban a Confucianizmus követői. Hangsúlyozzák azonban annak szükségességét, hogy a kormányoknak védeniük kell a nemzeti érdekeket. [26]

Ezek az elemzések és állásfoglalások nemcsak az egyházak magatartásának sokrétűségére utalnak, hanem azt is bizonyítják, hogy megosztottságuk közös fellépésüket nagymértékben nehezítheti a világ jövőjét befolyásoló nagy kérdésekben is, amelyek például az ENSZ napirendjén szerepelnek. .Ez még a Keresztény egyházak keretében, az ökumenikus mozgalom térhódítása ellenére is jellemző. A globalizációs folyamat különösen a Kereszténység és az Iszlám viszonyában okozott e tekintetben súlyos problémákat. Az együttélés azokban az országokban, ahol ennek hosszú hagyományai voltak, a múltban sem volt könnyű. Egyre több helyen mélyültek el s öltenek vallási jelleget azonban a kommunális konfliktusok. Az emberek globális mobilitásának növekedése, amelyik hagyományosan homogén társadalmakat nyitott meg a menekültek vagy a bevándorlók előtt, idegengyűlölethez és különböző diszkriminatív magatartásokhoz vezetett. A globalizáció a helyzetet tovább bonyolítja. A globális folyamatokkal szembeni identitás-keresés és védekezés egyre több ember számára jelenti a Keresztény vagy az Iszlamista fundamentalizmus felé fordulást. A vallási szervezeteket pedig a modernizációval és a szekularizációval szembeni ellenállás eszközévé teszi. Igen fontos a téma és a jövő szempontjából is az, hogy a változó feltételek miképpen hatnak az egyházak politikájára és operatív eszközrendszerére.

Az egyházak nemzetközi szervezetei, a diplomácia és a misszionáriusi munka

A globalizálódó világ a főbb egyházakat nemzetközi szervezeteik és tevékenységük átalakítására, szervezettebbé tételére és aktivizálására ösztönözte. Az egyházak, különösen a nagyobb és jelentősebb közösségek a múltban is igyekeztek kiépíteni azokat a nemzetközi intézményeket, amelyek révén aktív szerepet játszhatnak a számukra lényeges területeken és kérdésekben, képesek befolyásolni és összehangolni követőik közösségeit. Ezek az intézmények mindenekelőtt hiteles és megfelelő tekintélyű politikaformáló testületeket jelentenek, amelyek képesek hosszú távú stratégiák kimunkálására és végrehajtások előmozdítására. Egyre több egyház alakított ki sajátos diplomáciai szervezetet is, amelyik a nemzetközi szervezetekben folytatandó tevékenységet s a kormányokkal folytatott párbeszédet hivatott előmozdítani. A legtöbb egyház ezeket az intézményeket a XX. században alakította ki. A Római Katolikus Egyház, mint közismert- gyakorlatilag a pápaság intézményének kialakításával egyidejűleg fektette le nemzetközi intézményrendszerének alapjait. Ennek sajátos állami és egyházi központja a Szentszék, a Vatikán sokrétű irányító, koordináló és eszmei vezető szerepet játszik. A nemzetközi diplomáciában a Pápai Nunciusok képviselik, s az ENSZ-ben és más multilaterális kormányközi szervezetekben megfigyelőként vesznek részt delegátusai. A XXI. század elején ismét előtérbe került formális ENSZ tagsága is. A Római Katolikus Egyház szerzetesrendjeinek többsége is sajátos nemzetközi jellegű.

A nemzetközi egyházi szervezetek között sajátos, un. nemzetközi hálózati rendszerre épült globális szervezet az Egyházak Világtanácsa. (EVT). Az EVT jellegét tekintve globális felekezetközi szervezet. 1948-ban Amszterdamban alapították Protestáns, Anglikán és Keleti Orthodox egyházi közösségek. Tevékenységüket az a törekvés motiválta, hogy az új helyzetben közelebb hozzák egymáshoz a keresztény egyházakat. A Római Katolikus Egyház azonban nem kívánt csatlakozni a szervezethez. [27] A XXI. század elején, a Világtanács genfi központja több mint száz országból 341 egyházi tagszervezetet fog össze. Az EVT nem rendelkezik “törvényes hatalommal" tagszervezetei felett. Fő feladatai között lényeges a közös politika kialakítása olyan kérdésekben, amelyek valamennyiük életében lényegesek, a közös célok megvalósításának elősegítése és az adott egyházak nemzetközi képviselete a multilaterális kormányközi szervezetekben. Az EVT jelentős szerepet játszik a misszionáriusi munkában is. A Világtanács keretébe tömörült egyházaknak is vannak nemzetközi szövetségeik. Ezek többségének kiépítése még a XIX. században kezdődött. A Baptista Világszövetség, a Lutheránus Világszövetség valamint a Református Világszövetség például maguk is lényeges nemzetközi hálózatok központjai.

Az Iszlám, mint vallás nem alakított ki központi nemzetközi vallási szervezetet. Az Iszlám Konferencia Szervezete (IKSZ) kormányközi szervezetként alakult meg 1969-ben, Marokkóban. A szervezetnek ötvenhat tagja van. Az IKSZ vezető szerve a Királyok, Államfők és Kormányfők Konferenciája. A szervezet jellegével kapcsolatban meg kell jegyezni azt, hogy a nemzeti különállás és állami szuverenitás az Iszlám törvényekben nem alapvető fontosságúak. Az Iszlám Konferencia Szervezete tagjainak többsége a XX. század második felében létesített állam, amelyeknek határait a gyarmatosítók mesterségesen alakították ki. Kormányaik, az ENSZ tagállamaiként aláírták az államiságukat kifejező nemzetközi dokumentumokat, azonban mindmáig nem tudták ezt összehangolni az Iszlám jogi elveivel. Ennek megoldására hozták létre 1980-ban az Iszlám Nemzetközi Jogi Bizottságát, amelyik azóta is igyekszik e feladatot megoldani. Továbbra is alapvető probléma az, hogy a viszonylag szűk uralkodó elit célul tűzte ki nemzetté válást, miközben a papság zöme és a tömegek az iszlám nemzetközi kommunitárius elveit vallják és támogatják. Az iszlámban vált szét talán legélesebben a politikai tényezőként is jelentős erővé vált fundamentalizmus és a politikai szempontból viszonylag gyengébb modernizáló, reformista irányzat. A tagállamok abban elvileg megegyeztek, hogy egyesítik erőfeszítéseiket és erőforrásaikat érdekeik védelmére, népeik jólétének emelésére s a világ Mozlim lakossága fejlődésének biztosítására. A gyakorlatban meglehetősen kevés területen tudtak érdemi együttműködést kialakítani. A szervezet az eddigiekben finanszírozta az iszlám felsőoktatási intézmények, kulturális központok és intézetek építését, az arab nyelv tanításának előmozdítását, és támogatott bizonyos emberbaráti programokat az iszlám országokban. A Konferencia tagállamai közül többen is támogatnak olyan harcos, nemzetközi jellegű mozlim szervezeteket, mint a Hammas vagy a Hezbollah.

A zsidó vallásnak sincs központi szervezete. A legismertebb szervezet a Zsidó Világkongresszus a különböző közösségek és szervezetek laza föderációja, amelyben különböző politikai és vallási irányzatok vesznek részt. A szervezetet 1930-ban hozták létre azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a nácizmus és az antiszemitizmus veszélyére. Ez a feladat ma is központi helyet foglal el politikai, jogi és nevelő munkájában. A zsidó Világkongresszus központja New Yorkban van. Különösen aktív propaganda és diplomáciai tevékenységet folytat az USA-ban és Európában.

Az egyházak nemzetközi diplomáciai tevékenységének operatív eszközei között nagyjelentőségűek az egyházi vezetők látogatásai a világ különböző térségeiben, államokban, nemzetközi szervezetekben. Ezek a látogatások, különösen a Pápa látogatásai egyrészt olyan publicitást adnak magának az egyháznak, amely más eszközökkel lehetetlen volna, másrészt segíthetik az adott térség közösségeit. lehetőséget adnak arra is, hogy az egyházi vezetők közvetlen tárgyalásokat folytassanak a kormány képviselőivel az adott ország és az egyház viszonyáról, különböző, gyakran kényes kérdésekről.

Az egyházak közül a legjelentősebb és sokoldalúbb a Római Katolikus Egyház diplomáciai tevékenysége. A pápai diplomácia kezdettől fogva technikai eszközként szolgált az egyházfő politikájának képviseletére és az Egyház védelmére. Fontos megjegyezni, hogy nem a Római Katolikus Egyház, vagy az 1929-ben alapított Vatikán, mint állam (amelyik a Pápa spirituális szabadságát garantálja), hanem a Szent Szék küld követeket vagy épít ki képviseletet. Ez a Pápa és a Római Kúria, amelyik az Egyház központi adminisztrációja. A Szent Szék egyedülálló nemzetközi jogi státusszal rendelkezik. Az Apostoli Nuncius, vagyis a Pápa nagykövetének intézménye az ötödik század óta létezik. Az első Apostoli Nunciatúrákat 1500-ban létesítették Velencében és Párizsban, s 1513-ban Bécsben. 2003-ban 172 országgal volt a Szent Széknek diplomáciai kapcsolata. A Szent Szék állandó missziókat létesített az ENSZ, az EU és más nemzetközi szervezetek mellett is. Ezekben megfigyelői státusszal rendelkezik. Képviselői különösen aktívak olyan társadalmi kérdésekben, mint a szegénység elleni fellépés, a béke és a leszerelés, a gazdasági fejlődés előmozdítása, a humanitárius segélynyújtás, a kulturális tradíciók védelme [28]. A Római Katolikus Egyház újabb dokumentumai részletesen is foglalkoznak a nemzetközi szervezetekkel. XXIII. János Mater et Magistra enciklikájának állásfoglalása, amelyben az állam funkciói és társadalmi felelőssége lényegesen átfogóbb módon fogalmazódtak meg. [29] Kiemeli a nemzetközi szervezetek jelentőségét, s hangsúlyozza az emberi társadalom egységét. A Pacem in Terris enciklika ennél tovább lép. Kiemeli, hogy maga az erkölcsi rend követeli meg valamilyen általános nemzetközi szervezet megalakítását. II. János Pál a Sollicitudo Rei Socialisban arról szól, hogy a világnak az első, második és harmadik világra történt szétesése ellenére, kölcsönös függőségük erős maradt. Amikor azonban ezt a kölcsönös függőséget elválasztják az erkölcsi követelményektől, ennek szerencsétlen következményei vannak. [30]. A Sollicitudo Rei Socialis enciklikában különös figyelmet fordít a nemzetközi szervezetek szerepére és felelősségére a harmadik világban, s azt vallja, hogy a jellemző a kölcsönös függőség radikális növekedése, s következésképpen olyan szolidaritásra van szükség, amelyik a kölcsönös függőséget erkölcsi magaslatra emeli. [31] “A meglévő nemzetközi szervezetek – írja - jól működtek a népek érdekében. Az emberiség fejlődése azonban új, és nehezebb fázisba érkezett. Magasabb fokú nemzetközi rendre van szüksége az egész világ társadalmainak, gazdaságainak és kultúráinak szolgálatára" [32]. A Katolikus erkölcsi tanításban, amelyik XIII. Leonál még a nemzeti uralkodó réteg felelőségét emeli ki, az államok felelősége részben már VI. Pál, de különösen II. János Pál enciklikáiban nemzetköziesedik. Nagy hangsúlyt kap a nemzetközi szervezetek fontossága. A pápai enciklikák ugyanakkor igen jelentősnek tekintik továbbra is az államok szerepét és a szuverenitást. Az állami és a nemzetközi feladatok és felelősség egyidejű kiemelésében különösen fontosak a Centesimus Annus megállapításai.

Igen jelentős tényező az egyházak diplomáciájában az Egyházak Világtanácsa is. A Világtanács New-York-i képviselete több mint fél évszázada működik. Lényegében a keretei közé tartozó egyházak nevében vesz részt az ENSZ munkájában, NGO státusszal. Az ENSZ a Világtanácsot, mint a legjelentősebb nemzetközi nem-kormányszervezetet kezeli. Az Egyházak Világtanácsa különösen aktív szerepet játszik az emberi jogokkal, a szegénység elleni harccal és a békés együttműködés előmozdításával kapcsolatos kérdésekben. Az Összekötő iroda igen jelentős figyelő, elemző és információs feladatokat lát el. Segíti az Egyházak Világtanácsának nemzetközi kapcsolatépítő munkáját különösen a fejlődő országokkal.

A hivatalos képviselők mellett a Római Egyház és az Egyházak világtanácsa gyakran küldenek "bizalmas képviselőket" egyes kormányokhoz. Ezeket a kormányok általában kedvezőbben fogadják, mint az ellenük irányuló nyilvános tiltakozásokat vagy felhívásokat.

Valamennyi jelentős egyház körül nemzeti és nemzetközi civil szervezetek tömegét igyekeztek kialakítani. Ezek egyrészt sajátos érdekeket és általában az adott egyház értékrendjét tükröző álláspontokat képviselnek általában, vagy valamely speciális területen/népesedés, nők jogai, ökológiai viszonyok, másrészt valamely egyházhoz való kapcsolódásuk legitimálja tevékenységüket. A XXI. század nemzetközi kapcsolatrendszerének két fő szintje a makro, tehát az államközi kapcsolatok, és a mikro, vagyis az un. civil szervezetek közötti kapcsolatrendszer jelentősége az egyházak szemszögéből is nagy. Vitatott kérdés, hogy a szervezett egyházak mennyiben tekinthetők civil szervezeteknek. A Római Katolikus Egyház volt talán az első, olyan civil mozgalom kezdeményezésében, amelyik globális méretekben igyekezett a társadalmat megszervezni. A Katolikus Akció XI. Pius kezdeményezésére és felhívására született globális program 1922-ben indult el. [33], alapvetően valószínűleg a kommunista mozgalom terjedésének megakadályozására, különösen Franciaországban, Olaszországban és Németországban.

Az egyházak holdudvarába tartozó civil szervezetek és mozgalmak különböző térségekben s eltérő területi kiterjedtségben, a társadalmak különböző csoportjai körében igyekeznek egyesíteni az adott felekezethez tartozókat. Arra törekednek, hogy az adott közösségek társadalmi és kulturális valamint politikai és gazdasági státuszát erősítsék és terjesszék vallásuk értékeit. E szervezetek körében a törekvés a kizárólagosságra éppúgy előfordul, mint az erőfeszítés a közös front kialakítására a nemzetközi élet nagy kérdéseiben. Különösen jelentősek e tekintetben az olyan szervezetek, mint az Opus Dei vagy azok a keresztény illetve iszlám civil szervezetek, amelyek a nemzetközi élet olyan "kényes" kérdéseiben lépnek fel, mint a családtervezés, a nők egyenjogúsága, illetve az emberi jogok témái. Az egyházak holdudvarába tartozó társadalmi szervezetek messze nem homogének. A Katolikus orientációjú szervezetek között vannak kapitalizmus ellenes, globalizáció ellenes szervezetek, s vannak olyanok, amelyek szoros kapcsolatban állnak a konzervatív politikai pártokkal. Még szerteágazóbb az Iszlám orientációjú civil szervezetek köre. Szakmai és tudományos szervezetek, ,jótékonysági és militáns politikai csoportosulások tucatjai és ezek nemzetközi szövetségei igen jelentős szerepet játszanak az adott társadalmakban s a nemzetközi életben is. Egyik jellegzetes szervezet az 1928-ban, Egyiptomban alapított Muslim Brotherhood, amelynek alapvető célja Iszlám államok alapítása mindazokban az országokban, amelyekben a mozlimok vannak többségben.

Az egyházak nemzetközi munkájának eszköztárában hagyományosan nagyjelentőségű a misszionáriusi-diakóniai munka. Ennek jellege és főleg tartalma jelentősen módosult. Az elmúlt évszázadok során, a nyugati civilizáció és hatalmi befolyás terjesztésében sajátos munkamegosztás alakult ki a misszionáriusok, a kereskedők, a katonák és a hivatalnokok között. A XXI. században, annak a világnak a társadalmi környezete, amelyben a misszionáriusi munka döntő része folyik gyökeresen más, mint a gyarmatosítás idején vagy az azt megelőző korszakban volt. Mások a misszionáriusok feladatai is. Ezek között a hittérítő szerep a világ sok térségében nehezebbé vált. A diakónia, vagyis a szolgálat jobban fejezi ki a feladat lényegét. A társadalmak, amelyek keretében működnek nem hagyományosan stagnáló, megmerevedett szervezetek, hanem átalakuló formációk. Erősödik a társadalmi megosztottság, mélyülnek a szakadékok, terjednek a városok, kibontakozóban van az információs forradalom, s különböző vallások is versengenek, vagy védekeznek a külső befolyással szemben. Több iszlám államban is súlyos büntetésre számíthat például az, aki a mozlimokat más vallásra szeretné téríteni. A misszionáriusi munkára egyre inkább jellemző a fejlődés előmozdítását, a gyógyítást, oktatást, emberbaráti segélynyújtást és az adott vallási felekezet terjesztését szolgáló munka rugalmas összekapcsolása. Ez több egyház keretében is koordinált nemzetköz stratégia keretében folyik. Az egyházi misszionáriusok között sokan egyben projekt-menedzserek, civil szervezetek segítői vagy szervezői. Egyre gyakrabban kerülnek szembe munkájukban igen kényes helyi vagy globális társadalmi problémákkal is. (Növekvő egyenlőtlenségek, idegen ellenesség, korrupció, polgárháborúk stb.)

Az egyházak a szegénység, az egyenlőtlenségek elleni globális küzdelemben

Az emberek alapvető egyenlősége centrális fontosságú a legtöbb vallás hittételeiben. A XXI. század elejére, mint közismert, a világon minden korábbinál jelentősebb társadalmi egyenlőtlenségek alakultak ki. A társadalmi egyenlőtlenségek problematikája, a szegénység és a társadalmi szolidaritás elsősorban a zsidó és keresztény vallásokban, az Iszlámban és a Buddhizmusban jelennek meg a XXI. század elején. Egy hindu tudós a hatalom, a gazdagság és a tudás egyenlőtlen megoszlásában látja a probléma gyökereit [34].

A piaci rendszer feltételei között erősödő globalizáció társadalmi differenciáló hatása valamennyi társadalomra jellemző. A társadalmak egyre inkább három csoportra tagozódnak. Az egyik a "globalizáltak" csoportja. Ebbe tartoznak a csaknem 70 000 transznacionális társaság több mint 800 000 vállalatának tulajdonosai, részvényesei, dolgozói, a velük kapcsolatban álló sokmillió beszállító vállalakozó és a különböző elosztó hálózatok emberei, a politikai, gazdasági, katonai hatalmi elitek, a társadalmak olyan képzettséggel rendelkező tagjai, akik ennek alapján nemzetközi szempontból is mobilak. A másik végletet azok alkotják, akik a globalizációból annak kedvező hatásaiból gyakorlatilag tartósan vagy végérvényesen kirekednek, a parasztság széles rétegei, a szakképzetlenek, a mezítlábas kapitalisták és a mezítlábas értelmiségiek. A kettő között alakult ki az un. közbenső réteg, amelyik mindkét irányba mozoghat: gobalizálódhat vagy a kint rekedtek közé kerülhet. A globalizáció társadalmi következményei az élet minősége szempontjából is lényegesek. Ezektől függ ugyanis azoknak a modern javaknak és szolgáltatásoknak (beleértve az egészségügyi szolgáltatásokat is) hozzáférhetősége, amelyek a föld lakóinak helyzetét meghatározzák. Alapvető kérdésként fogalmazódik meg: lehetséges-e a globalizációnak emberi arcot adni, s annak folyamatait úgy humanizálni, hogy a szegénység csökkenjen. Az emberarcú globalizáció eszméje az ENSZ dokumentumaiban, s különösen a Főtitkár Millenniumi jelentésében fogalmazódott meg a nemzetközi közösség számára kitűzött célként. Ez a cél azonban csak széles társadalmi összefogás segítségével realizálható, amelyben igen jelentős szerepe lehet az egyházaknak.

Sok vezető egyházi személyiség megértette, hogy az általa képviselt vallásnak és egyháznak jövője a XXI. században nemcsak munkájuk lelki aspektusaitól függ vagy értékrendjük vonzóerejétől, hanem attól a szereptől, amelyet az emberi szenvedés, a nélkülözés mérséklésében játszanak s készségüktől ennek megfelelő társadalompolitikák támogatására. A hívőknek jelentős tömegei a világméretekben szegénynek tekintettek közé tartoznak. Még jelentősebb azok száma követőik között, akik a legsebezhetőbbek a globális változások társadalmi következményei nyomán.

Khomeini, aki az iráni iszlám forradalom szellemi atyja és szervezője volt, meglehetősen egyértelműen fogalmazott ezzel kapcsolatban az iszlám országokról: “….az imperialisták egy igazságtalan gazdasági rendet kényszerítettek ránk, amellyel két csoportra osztották népünket: az elnyomókra és az elnyomottakra. Muzulmánok százmilliói éheznek, megfosztva minden egészségügyi szolgáltatástól és tanulási lehetőségtől, miközben a gazdag és erős kisebbség bőségben, pazarlásban és korrupcióban él. Az éhezők és a jogfosztottak állandó harcot folytattak és folytatnak ma is azért, hogy megszabaduljanak elnyomóiktól" [35]. Az ayatollah hangsúlyozta, hogy az Iszlám azoknak vallása, akik szabadságot és függetlenséget akarnak, s azoknak iskolája, akik harcolnak az imperializmus ellen.

Szinte valamennyi egyház és egyházi szervezet dokumentumai kiemelik a társadalmak és különösen az egyházak és saját vallásuk erkölcsi felelősségét a szegénység csökkentése, és az emberibb életfeltételek kialakítása terén. Tulajdonképpen ebben s szellemben született meg a Római Katolikus Egyház keretében, Franciaországban a munkás-papok mozgalma, amelyik 1953-ban éles vitához vezetett a Római Egyház keretében. Tíz évvel később jelent meg Latin Amerikában az un. "felszabadítási" teológia, amelyik jelentős változást jelzett az adott közösségek életében. A Római Katolikus egyházi vezetők többsége a térségben hosszú ideig az elnyomó diktatórikus rendszereket támogatta. A latin-amerikai püspökök Medellínben rendezett konferenciája 1968-ban, záródokumentumában úgy fogalmazott, hogy " az igazságtalan helyzetet intézményesített erőszaknak lehet tekinteni" s a politikai és társadalmi struktúrákban "mélyreható változásokat eredményező merész újításokat" követelt [36]. A felszabadítási teológia vallói és hirdetői szerint a keresztényi elkötelezettségnek magában kell foglalnia olyan nézeteket és akciókat, amelyek átalakítják az osztály és etnikai struktúrákat, valamint a nők helyzetével kapcsolatos elméleteket és gyakorlatot. Ezek ugyanis állandósítják az elnyomást, az erőszakot, a szegénységet és egyenlőtlenségeket. Ezzel viszont megakadályozzák Isten királyságának megvalósulását. A felszabadítási teológia a teológia átírását jelenti történelem alávetettjei érdekében, a gyengék erősítése, az elnyomottak felszabadítása céljából. Sok Katolikus pap csatlakozott a felszabadítási teológia gondolatához. A felszabadítási teológia 1968 után más vallások körében is terjedt, s ideológiai alapjává vált a Harmadik Világ Teológusai Ökumenikus Társaságának. Annak ellenére, hogy a Pápa és a Vatikán elítélte a felszabadítási teológia fő téziseit, az újabb enciklikák és az Egyház más megnyilvánulásai azonban arra utalnak, hogy a Római Katolikus Egyház növekvő figyelmet fordít a szegénység elleni harc általános kérdéseire, különösen a globalizáció társadalmi következményeivel összefüggésben.

Idézem ezzel kapcsolatban a 34. Jezsuita kongregáció 1995-ben kiadott nyilatkozatának gondolatait:

"A világgazdaság és a társadalom globalizálódása a technika, a kommunikáció és az üzleti élet hatására gyorsan fejlődik. Ez a jelenség hozhat kedvező eredményeket, azonban tömeges igazságtalanságot abban az esetben, ha a piaci erők nem törődnek a társadalmi következményekkel, különösen a szegényekkel, ha a kultúrák homogenizáló modernizációja úgy megy végbe, hogy elpusztítja a hagyományos kultúrákat és értékeket, ha nőnek az egyenlőtlenségek a gazdagok és a szegények között nemzetközi méretekben s az országokon belül valamint a hatalmon lévők és a kirekesztettek között. Ezt az igazságosság szellemében meg kell akadályoznunk oly módon, hogy egy az őszinte szolidaritásra épülő világrenden munkálkodunk, amelyben mindenkinek megfelelő helye van" [37].

Hasonló szellemben foglalt állást a Pápa a Centesimus Annus encyclikában. Kifejtette, hogy a világ intézményesen és szerkezetileg tragikus méretű válsággal néz szembe. Azt ajánlotta, hogy az erősebb nemzetek ajánljanak lehetőségeket a gyengébbeknek, hogy elfoglalhassák helyüket a nemzetközi életben. Ez változásokat követel az életstílusban, a termelés és a fogyasztás modelljében, azokban a hatalmi struktúrákban, amelyek az országokat kormányozzák. Lényegében hasonló gondolatok fogalmazódtak meg 2001-ben, Rómában a Pápai Társadalomtudományi Akadémián rendezett nagyjelentőségű tudományos világkonferencia egyes előadásaiban és vitáiban is. A konferencia centrális témája volt a globalizáció és a folyamat társadalmi következményeinek kezelése [38].

Az egyházak hagyományosan nagy szerepet játszottak a társadalmak jótékonysági tevékenységében. Az egyes vallások között e tekintetben is vannak különbségek, de a zsidó, a keresztény, a mohamedán, a szikh, a hindu, a buddhista és más vallások egyaránt kialakítottak bizonyos szabályokat arra, hogy híveik jövedelmeik hány százalékát adják jótékonysági célokra. A kereszténység hagyományaiban a tized az önkéntes irányszám. Az iszlámban a zakat, amelyik a jövedelmek 2,5 %-a évente, része a jogrendnek. A zsidó vallásban a "tzedaka" irányszáma ugyancsak a tíz százalék. A hinduizmus "vedic" hagyományában nincsenek felső határok az önkéntes adományok számára. A szikhek esetében a tíz százalék az irányadó.

Pontos adatok természetesen nem állnak rendelkezésre arról, hogy a valóságban a fenti irányszámok mennyire érvényesülnek. Tudományos kutatók 36 ország gyakorlatát vizsgálva olyan következtetésekre jutottak, hogy a tényleges szociális célokat szolgáló jótékonysági adományok messze elmaradnak a hagyományos irányszámokban lefektetett céloktól. [39] Az adatok magukban foglalják az egyházak számára adott támogatást is. Nincs adat arról, hogy ebből mennyit fordítanak ténylegesen jótékonysági célokra. Az sem ismert, hogy mekkora a nemzetközi egyházi jótékonysági tevékenység aránya. Néhány országban, közvetlenül vagy közvetve, kormányok is hozzájárulnak vallási jótékonysági szervezetek támogatásához. A Vöröskereszt. A Cristian Aid, a Tearfund, a Sewa International és a Jewish Aid a Charitas International, az ACT és a Muslim Relief Network és számos más, buddhista, hindu, szikh szervezet, szeretetszolgálat és egyházakhoz kötődő civil szervezet részei annak a "láthatatlan" nemzetközi segélyhálózatnak, amelyik a fejlődő világban felbecsülhetetlen számú és különböző területeken működő programokat valósít meg. Projektjeik keretében a mikro-hitelnyujtástól, amely az informális szektor mezítlábas kapitalistáit támogatja, iskolákig és kórházakig, rengeteg fajta tevékenység tartozik.

Összefoglalva

Nem tettük fel azt a kérdést, hogy mi az egyházak alapvető szerepe feladatai a XXI. század versengő világában s mennyire változott ez a korábbi évszázadokhoz képest? Kevés szó esett egymás közötti kapcsolataik, együttműködésük, versengésük problémáiról és formáiról is. Megvilágítottuk azonban, hogy a főbb vallások és egyházak képviselői sok tekintetben másképp látják a vizsgált kérdéseket és egyházuk feladatait is. A tanulmányból is kitűnt, hogy vannak olyan értékek és feladatok, amelyekben állásfoglalásuk hasonló. Erre épített az ENSZ Millenniumi közgyűlését megelőző nagyjelentőségű tanácskozás, "A vallási és spirituális vezetők Millenniumi béke-csúcstalálkozója" . A tanácskozás résztvevői egy rövid dokumentumot fogadtak el, amelynek állásfoglalásai néhány fontos kérdésben azt tükrözik, hogy a megosztó tényezők ellenére jelentős közös értékekben jutottak egyetértésre.

A dokumentum egyebek között a következőket ajánlja:

• Erőszak nélkül kell kezelni és megoldani azokat a konfliktusokat, amelyek a vallási és etnikai különbségekből származnak és el kell ítélni minden, a vallás nevében elkövetett erőszakot. El kell távolítani az erőszak gyökereit.
• Felszólítottak valamennyi vallási közösséget, etnikai és nemzeti csoportot, hogy tartsák tiszteletben a vallásszabadságot, keressék a megbékélést, s kötelezzék el magukat a kölcsönös megbékélés és a sebek begyógyítása mellett.
• Élesszék fel az egyénekben és a közösségekben a közös felelősség érzését az emberi család egészének jólétéért és annak elismeréséért, hogy minden emberi lénynek – vallási, faji, nemi vagy etnikai eredettől függetlenül- joga van az oktatáshoz, az egészséghez és a biztos és fenntartható megélhetés lehetőségeihez.
• Mozdítsák elő a vagyon egyenlőbb megoszlását a nemzetek keretei között és nemzetközi méretekben, a szegénység megszüntetését, s fordítsák meg a jelenlegi trendet, amelyik a szegények és a gazdagok közötti szakadék mélyülését jelzi.
• Neveljék közösségeinket földünk környezeti rendszerének s az élet minden formájának védelmére. Támogassák az erőfeszítéseket arra, hogy a környezetvédelem és a rehabilitáció minden fejlesztés tervezés és tevékenység szerves része legyen [40].

Naivitás lenne azt hinni, hogy a fentiekben kialakult egyetértés hatására automatikusan sor kerül a közös cselekvésre, vagy akár az együttműködés javítására a megfogalmazott célok érdekében. A világ nagy egyházai bonyolult rendszerek, amelyek keretében különböző érdekek érvényesülhetnek, s eltérő lehet értékrendjük értelmezése is. Ezt jelzi a fundamentalizmus térhódítása is. Igen jelentősek továbbra is a vallásokat és közösségeiket megosztó tényezők is. Az egyetértés a fenti célokban azonban alapja lehet a hívők körében is a közeledésnek és a megbékélés előmozdításának.

A jövő egyik lényeges nyitott kérdése marad, hogy a vallások és szervezeteik tiszteletreméltó erkölcsi tanításai és normái valamint sokoldalú emberbaráti tevékenységük a humanista, emberarcú globális integrálódását segíti elő, vagy a megosztottságot, a szembenállást növeli-e az egyébként is megosztott és súlyos gazdasági és társadalmi zavarokkal küszködő világban? E kérdésekkel kapcsolatban a XXI. század világában, mint erre az ENSZ főtitkára is utalt, különösen nagy az egyházi vezetők felelőssége.

---

[1] Angolul "Global Governance"- amelynek nincs megfelelő magyar fordítása.

[2] The Economist, Dec. 21, 2002.

[3] Érdekesek etekintetben a Római Club alapítójának Aurelio Pecceinek elemzései, aki a hatalommal összefonódott egyházak elbürokratizálásáról,és azokról a kisértésekről beszél, amelyek ilyen helyzetekben az egyházi értelmiségieket kedvezőtlenül befolyásolták.:Onehundred Pages dor the Future.Reflections of the President of the Club of Rome. Futura Publication. London.1982. pp 24-25

[4] Államvallásként szerepelt a cári Oroszországban az Orosz Ortodox egyház, amelynek feje a cár volt. Az angol uralkodó az Anglikán egyház feje. Sajátos volt a japán császár statusa is a második világháború előtt. Sok ország deklarálta hivatalosan az állam és az egyház szétválasztását és különállását

[5] Lester C. Thurow:The Future of Capitalism.Penguin Books, 1996. P.232

[6] Mohammad Khatami az Islamic Republic of Iran elnökének beszéde, Geneva WCCPress Release 11 December 2003

[7] Prof.Ali Mazrui:Pretender to Universalism:Western Culture in the Globalization Age.Keynote for the Royal Society of Art and the BBC, London,June 15. 2000. BBC Online Network

[8] Sayyid Abul A la Mawdudi:Nationalism and India. Pathankot:Maktaba-i.-Jamaat-i-Islami, 1967.24.old

[9] Nem kívánok itt az antiszemita megnyilatkozásokkal foglalkozni, amelyek gyakran a zsidóságot gyakran globális "összesküvésel és világhatalomra törekvéssel vádolják.

[10] Michael Walzer: Universalism and Jewish Values,Online transcript of the lecture at the Harmonie Club in New York City.2000

[11] Dr.Avi Beker, a World Jewish Congress nemzetközi igazgatója és kutatóintézetének vezetője. World Jewish Congress Policy Study No. 20 Dispersion and Globalization: The Jews and the International Economy. 2000

[12] The Dalai Lama:Towards Greater Religious and Cultural Harmony:World Affairs, New Delhi Vol.7. No.2, 2003.p.12

[13] Subash Kak: The Hindu Tradition and the Current Religious Crisis. World Affairs, New Delhi Vol.7. No.2, 2003.p40.

[14] From Post-traditional to Post Modern.Occasional Papers No. 14.Roskilde University, 1995. Pp. 30-33.

[15] Samuel P.Huntington, “The Clash of Civilizations" Foreign Affairs New York,July-August 1993.

[16] Kofi Annan, addressing the Millenium Summit of Religious Leaders. UN Press Release SG/SM/7520 29 August 2000

[17] Az iráni kormány önálló központot alapított a dialógus tudományos és szervezeti feltételeinek biztosítására 1998-ban.

[18] A XX század Római Katolikus társadalmi gondolkodását az államról és a modern társadalomról XIII. Leo híres enciklikája, a Rerum Novarum vezette be, amelyik egyrészt az akkor divatos népszuverenitás elvével kapcsolatban foglalt állást, kiemelve a kormányzó hatalom fontos szerepét, s egyben felelőségét is az állampolgárok jólétéért. A megváltozott feltételeket tüközte XI. Pius Quadragesiomo Annojanak és XXIII. János Mater et Magistra enciklikájának állásfoglalása is. Ezekben az állam funkciói és rársadalmi felelősége lényegesen átfogóbb módon fogalmazódtak meg. XXIII. János doktrinája kiemeli a nemzetközi szervezetek jelentőségét, s haangsúlyozza az emberi társadalom egységét.A Pacem in Terris enciklika ebben a vonatkozásban mérföldkő a Katolikus egyház állásfoglalásában.

[19] Proclaiming Justice and Peace: Papal Documents from Rerum Novarum through Centesimus Annus.Mistic,CN Twenty.Third Publications, 1991, pp 19,24.

[20] Message of the Pope to a conference organized by the Pontifical Academy of Social Sciences on the Ethical and Institutional Aspects of Globalization.Papers and Proceedings ed.by Edmund Malinvaud and Louis Sabourin.Pontifical Academy of Social Sciences,Vatican City pp 25-29.

[21] Ernest Fortin, ‘Church Activism in the 1980s,’ in Human Rights, Virtue, and the Common Good, Vol. 3, 273-74

[22] World Council of Churches: The Central Committee of the WCC. Geneva, 1992

[23] A fundamentalizmust, mint fogalmat először az amerikai protestánsok használták a XX. század elején. Egyes csoportok fundamentalistáknak kezdték nevezni magukat azért, hogy megkülönböztethetőek legyenek a liberális csoportoktól. A fundamentalisták az alapvető keresztény hagyományok és tanítások követőinek tekintették magukat, s az Ószövetség, valamint az Újszövetség szószeinti értelmezésére építették hitüket. A különböző egyházak fundamentalista irányzatainak kitűnő elemzését tartalmazza Karen Armstrong könyve: "The Battle for God,Fundamentalism in Judaism,Christianity and Islam" HarperCollins,London, 2001. Az Iszlám fundamentalizmus abban különbözik a többi vallásétól, hogy a vallást elsődlegesnek tekinti a politikával szemben. A Korán igazságainak szószerinti elfogadása ugyanis minden mozlim hívő számára kötelező.

[24] Naipul V.S.: Beyond Belief New Delhi, Viking. 1998.p.26

[25] A Buddhist Approach to Economic and Social Development. Atanulmány az International Buddhist Conference számára, Colombo, 10 November, 1998.p.64

[26] Kinhide Mushakoji /ed/ The Asia-Pacific in Search of a New Order. Tokio, 1992 pp. 32-37 Kokusai Seiji to Nihon.

[27] A Római Katholikus Egyház hivatalos megfigyelőkkel képviselteti magát az EVT közgyűlésein és teljesjogú tagja a Világtanács Hit és Rend Bizottságának illetve a bizottság munkacsoportjainak

[28] Jean-Louis Tauran :The Presence pf the Holy See int he International Organizations. Előadás a Milánói Katholikus Egyetemen. 2002 Ápr.22.

[29]A Mater et Magistra például kiemelte: " Ami az államot illeti, mindent meg kell tennie, amire képes,hogy előmozdítsa az anyagi javak megfelelő kínálatát. Kötelessége az is hogy megvédje minden polgárának jogait, s különösen a társadalom gyengébb tagjaiét, a munkásokét, a nőkét és gyermekekét" majd felhívja a figyelmet arra,hogy a kevésbé fejlett térségeknek olyan közszolgálatból kell részesülniük, amelyet a körülmények megkívánnak ahhoz, hogy felzárkózhassanak a nemzeti átlaghoz. Mater et Magistra 2021 old.107. old.

[30] Sollicitudo Rei Socialis 17. 403.old.

[31] u.o.p.410

[32] u.o. 425.

[33] Ubi Arcano Dei, 1922

[34] Boston Research Center for the 21st Century,Newsletter No.16 Winter 2001.p.18

[35] Imam Khomeini, Islam and Revolution. /Hamid Algar ford/ Berkeley, Mizan Press, 1991. P.34

[36] Roberto Oliveros : History of the Theology of Liberation , tanulmány, Ingnacio Ellacuria, John Sobrino, "Mysterium Liberationis:Fundamental Concepts of Liberation Theology kötetben. Maryknoll, N.Y. Orbis Book, 1993. p.16

[37] General Congregation 34. n.56

[38] The Pontifical Academy of Social Sciences : International Conference on Globalization :Ethical and Institutional concerns, 25-28 April 2001.. Johannes Schasching: The church’s view on globalisation and D.A. Crocker:Globalization and Human Developmen.Ethical Approaches .

[39] Lester M. Salamon,Wojcieck Sokolovski and Associates: Global Civil Society:Dimensions of the Nonprofit Sector, Volme Two. Kumarian Press, 2004

[40] NGLS Roundup.United Nations Non-Governmental Liaison Service. No.62. Sep. 2000.New York, p.6