World Human Rights Moot Court Competition
2011. 12. 21.

Harmadjára is a legjobbak között a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának csapata – ismét magyar siker a 3rd World Human Rights Moot Court Competition-on

A dél-afrikai University of Pretoria az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága Dél-Afrikai Regionális Irodája szakmai támogatásával 2011-ben immáron harmadik alkalommal szervezte meg a World Human Rights Moot Court Competition jogesetmegoldó versenyt. A verseny írásbeli „selejtező” fordulójában a résztvevő egyetemi csapatoknak egy előzetesen megadott, komplex nemzetközi jogi és emberi jogi problémákat felvető jogesettel kapcsolatosan kellett a sértett kérelmezők és a bepanaszolt kormány álláspontját kifejteniük egy fiktív emberi jogi bíróság előtt, 3000-3000 szóban, írásban, angol nyelven. Az írásbeli forduló értékelését követően valamennyi ENSZ-régióból 3-3 (összesen 15) csapat nyert jogot arra, hogy a 2011. decemberében (az emberi jogok napjához kapcsolódóan) Pretoriában megrendezendő szóbeli világdöntőben is részt vegyen, ahol egyszer felperesként, egyszer pedig alperesként kellett a hallgatóknak érvelniük, megválaszolva az ellenfél előzetesen nem ismert érveit éppúgy, mint az öt elismert emberi jogi szakértőből álló bíróság folyamatos kérdéseit.
A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának csapata (a szóbeli döntőben szereplő hallgatók: Kozma Barbara és Menyhárt Barbara, az írásbeli beadvány elkészítésében csapattagként részt vett: Becánics Adrienn, felkészítő tanár: dr. Szemesi Sándor) a korábbi évekhez hasonlóan idén is bejutott a 15 csapatos világdöntőbe, ahol a kelet-európai ENSZ-régió döntőjében 2. helyen végzett. A verseny abszolút győztese immáron másodszor a jamaicai Norman Manley Law School lett, megelőzve az egyesült államokbeli Yale Egyetem csapatát.
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának képviselője a záróbeszédében külön is kiemelte, hogy mindössze két olyan egyetem van a világon, mely eddig valamennyi világdöntőben részt vett: a svájci University of Lucerne és a Debreceni Egyetem csapata, így az elért eredménnyel a hallgatók nem csupán nagyszerű élményekkel és szakmai tapasztalatokkal gazdagodhattak, de a Debreceni Egyetem, de Magyarország hírnevét is öregbíthették a világban.